*CSOBOT ADÉL* - Minden Csobot Adélról
Csobot Adél

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.

 

Csobot Adél - Szenes Iván Ami szívemen a számon - CD

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.

A hét képe

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 
Csacsogda

Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!

Adél Facebookja

Instagram képek

Orfeumi fellépések

2014. 08. 07. (elmarad)

Későbbi időpont hamarosan...

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Hírek Adélról mindennap

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Újabb instagram képek

  2014.07.03. 19:25

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Adélunk két újabb képet osztott meg az instagram oldalán! Az első fotót a tegnapi napon osztotta meg, melyen kedvencünk lábát, illetve a focizókat láthatjuk. Adélt megfertőzte ez a foci dolog. Ma pedig egy csodálatos képet osztott meg magáról! Íme

adelcsobot Megfertőzött ez a foci dolog.. :))) #football #today

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Adél otthonáról, Nagykárolyról

  2014.07.01. 19:24

Drága Adélunk megosztott egy nagyon szuper videót facebook oldalán otthonáról, Nagykárolyról. A felvételt érdemes mindenkinek megnéznie, hiszen véleményem szerint, Én végignéztem és teljesen magával ragadott a város történelme és látnivalói. Hamarosan, bízom benne, hogy meglátogatom eme csodás helyet! Nézzétek meg:

Károli Gáspár, Kölcsey Ferenc, Kaffka Margit, Jászi Oszkár, Ady Endre, Petőfi Sándor...(és még sorolhatnám) ..csak egy pár név azok közül, akik itt születtek,éltek,munkálkodtak. Egy csodálatos hely (csodás történelemmel) ,ahol csodás emberek élnek.. Ahol otthon vagyok és ahol mindenki otthon érezheti magát !!!
EZÉRT SZERETLEK NAGYKÁROLY !!!
Írta Adél
http://www.youtube.com/watch?v=eZ1JGjoeWgU&feature=share


A felvétel tulajdonjoga az Egyedi Film tulajdonát képezi, bárminemű felhasználása kizárólag az Egyedi Film engedélyével történhet.

Gyönyörű Adél napsütésben

  2014.07.01. 13:13

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Adél egy újabb képet osztott meg magáról az instagram oldalán! Kedvencünk a fotón eszméletlenül gyönyörű! Íme

Kicsinyítéshez kattints a képre!

A kezdet - visszagondolás - instagram

  2014.07.01. 11:20

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Elképesztően jó érzés ezt visszanézni..boldogság töltött el akkor,amikor ott énekeltem és határtalan boldogság tölt el most is,amikor visszanézem..KÖSZÖNÖM MINDENKINEK !!! Ja, és persze : Erdélyben Miklóóós !!! :))) Írta Adél

http://www.youtube.com/watch?v=8EVAysbkIhk&feature=youtu.be

Ne feledjétek: INSTAGRAMON is tudtok követni..
Széééép napoooot mindenkinek !!!

http://instagram.com/adelcsobot

Írta Adél a facebook oldalán az instagramját megosztva.

Csobot Adél és Nacsa Olivér a férfi-női humor különbözőségeiről

  2014.07.01. 11:07

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Adél vendége volt a mai 8:08 Minden reggel című műsornak, ahol Nacsa Olivérrel együtt beszélt a férfi-női humor különbözőségeiről! Szó esett Adél szóbeli érettségi vizsgájáról is. Kedvencünk gyönyörű volt mint mindig. Nézzétek meg:

Nacsa Olivér szerint nincs különbség, de Csobot Adél magából kiindulva azt vallja, hogy a nők kevésbé viccesek, mint a férfiak. Szerinte az utóbbiak azért humorosabbak, mert sokkal szabadabb a gondolkodásuk és kimernek állni a közönség elé és elmondani a kreatív gondolataikat.

Élvezi a próbákat Csobot Adél

  2014.06.30. 17:00

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Budapest — Hét végén sem kapcsolódik ki Csobot Adél (19). Az X-Faktor felfedezettjét néhány hónappal ezelőtt kérték fel, hogy szerepeljen Alföldi Róbert (46) legújabb darabjában, az Őrült nők ketrecében, Adél pedig szeretne bizonyítani, és napról napra kitartóan próbál színésztársaival.

A közösségi oldalán osztotta meg a fotót (KATT), amelyen jól látszik, milyen szuper hangulatban telnek a próbák; Adél nagyon jól érzi magát kollégái között, Stohl Andrással (47) például végigbulizzák a kemény próbákat.

„Senki ne hagyja ki, július elején bemutató" – buzdítja rajongóit az énekesnőből avanzsált színésznő, aki korábban elárulta, hogy az éneklés mellett hatalmas szerelme a színház, és boldog, hogy Alföldi Róberttel dolgozhat együtt.


http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/elvezi-a-probakat-csobot-2263383 Hát persze,hogy élvezem,sőt: IMÁDOM! :))) Írta Adél a facebookján

Képek facebookon is

  2014.06.30. 16:53

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Adélunk a facebook oldalán is megosztotta azokat a képeket melyeket előtte instagramján. Valamint egy újabb fejdíszes fotót is közzétett rajongóinak, végezetül pedig egy róla szóló cikket osztott meg. A cikket fentebb olvashatjátok mindjárt. A képekért katt a fenti fotóra. Szép délutánt!

Falunap 2013-augusztus 3.

  2014.06.30. 10:03

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Adélunk még 2013-augusztus 3.-án a Nagyvenyimi Falunapokon lépett fel 17.00 órától, mint az X-Faktor 3. helyezettje. Az eseményről teljesen véletlenül a tegnapi napon találtam képeket, melyeket a lap facebook oldalán a fenti képre kattintva meg is tekinthettek! Valamint előkerült a tegnapi Zsombói fellépésről egy rajongói kép is. (KATT

A Zsombói fellépés után

  2014.06.29. 21:22

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Kedvencünk ma este a Zsombói falunapokon lépett fel 19.00 órától, mint sztárvendég! A Zsombói közönség egy szép virágcsokorral lepte meg, melyről Adél egy képet is megosztott Instagramján. Nagyon jó fotó lett! Íme

adelcsobot A zsombói közönség ezzel a fantasztikus csokorral lepett meg. Köszönöm mégegyszer mindenkinek !!!

Újabb instagram képek

  2014.06.29. 18:34

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Adélunk 4 db. fotót osztott meg az instagram oldalán! Az első kettő a mai napon megjelent képekből, Az Őrült Nők Ketrece próbáról került megosztásra (KATT-KATT), valamint a harmadik egy fotómontázs (KATT), mely szintén azokból a képekből való. Végezetül egy igazán vagány, pisztolyos fotót osztott meg rajongóival (KATT). Hamarosan pedig fellépni indul a Zsombói falunapokra! Szép estét kívánok mindenkinek!

adelcsobot #azőrültnőkketrece #átriumfilmszínház #próba

adelcsobot #azőrültnőkketrece #átriumfilmszínház #július12 #nehagydki #próba

adelcsobot #azőrültnőkketrece #átriumfilmszínház #július12 #próba #nehagydki

adelcsobot Ráharaptam az ajkamra, hunyorítottam is, majd erősen koncentráltam a célpontra..

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Navigáció

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998

01.Főoldal
Hírek Adélról mindennap
02. Csobot Adél
Tudj meg többet róla
03. Extrák
Minden mennyiségben
04. Galéria
Az oldal galériája
05. Események
Adél közelgő fellépései
06. Bejelentkezés
Csak az oldal szerkesztőjének

Life.hu - Adél világa

http://static.origos.hu/s/img/i/1507/20150702csobot-adel-sztarszerzo.jpg?w=320&h=320

Új videósorozat indul a Life.hu-n! 

Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

http://static.origos.hu/s/img/i/1510/20151029igy-lesznek-csodalatosak-a-kormeid2.gif?w=320&h=245

 

Forog a film

Swing Hatás

A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!

Oldal infók

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Nyitás: 2012.11.18
Szerkesztő: vido998
Design: vido998
Css: vido998
Tárhely: GPortal&noob

Hírdetés:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 

Adatlap

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Életkor: 22

Családi állapot: kapcsolatban

Hajszín: vöröses sötétbarna

Szemszín: őzike barna

Csillagjegy: bika

Magasság: 165 cm

Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás

Kedvenc szín: kék

Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes

Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel

Kedvenc előadó: rengeteg van

Kedvenc tárgy: antik zsebóra

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

Életvidám vagyok, tele energiával.

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban

 

Számláló
Indulás: 2012-11-18
 
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!