*CSOBOT ADÉL* - Minden Csobot Adélról
Csobot Adél

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.

 

Csobot Adél - Szenes Iván Ami szívemen a számon - CD

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.

A hét képe

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 
Csacsogda

Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!

Adél Facebookja

Instagram képek

Orfeumi fellépések

2014. 08. 07. (elmarad)

Későbbi időpont hamarosan...

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél
Információk (Biográfia)

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában!   

Színjátszás, tánc, szépségverseny

Kicsinyítéshez kattints a képre!

2010 felétől színjátszó csoportban is játszik, mikor rábeszélte a tanárukat, hogy legyen Nagykárolyban is egy ifjú színjátszó csoport. Az X-Faktor előtt rendszeresen játszott ebben a színjátszókörben, és több díjat is nyertek, rengeteg darab előadásán vannak túl.

Négy-öt éve jár rendszeresen táncórákra – heti két órában – a szintén fentebb említett kultúrházba. Belekóstolt a társastáncba, és a versenytáncba is. Több nyilvános fellépése is volt.

Szintén 2010-ben megnyerte a "Miss Nagykároly 2010" címet, illetve a "Miss Satu Mare 2010"/"Miss Szatmárnémeti 2010" versenyen ő lett "Miss Turismo". A Miss Satu Mare versenyről csak egy ismerőse felhívása által értesült, aki mondta, hogy nagy nyeremények vannak, és megér egy próbát. Az előválogatás után egy hétre rá hívták is Adélt, hogy sikerült továbbjutnia. Innentől 12 lánynak előkészítőket tartottak, együtt táncpróbákat vettek, és pár napra rá a szakszervezetek művelődési házában tartották meg a gálát. Adél a Miss Utazás-díjat kapta meg, így lehetősége volt rengeteg helyre elutazni.

Éneklés, tehetségkutató versenyek, X-Faktor

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Nagyon sok tapasztalatot szerzett a zenével kapcsolatban – énekelt emlékkoncerten, város- és falunapon, kisebb fesztiválon, könyvbemutatón, illetve tud basszusgitározni, és  egy lányzenekarban is megcsillogtatta a tehetségét.

2010-ben jelentkezett a Megasztár tehetségkutató műsorba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé került be. A Csillag születikben is szerencsét próbált, de ott sem nagy sikerrel.

2012-ben jelentkezett a Médiabefutó versenyre ének kategóriában, amelyet Romániában élő fiatalok számára rendeztek meg. Adél az élő-, és a középdöntőben Charleston "That Man" feldolgozását énekelte Caro Emerald-tól. A döntőt Marosvásárhelyen rendezték meg, ahol Dean Martin "Sway" című számát adta elő. Adél nem nyerte meg a versenyt fődíját, de a Pinkdáma különdíját magának tudhatta, amelyet a legstílusosabb versenyzőnek ítélték. Egy fotózás volt a nyereménye.

2012-ben a Médiabefutó regionális döntőjén az RTL Klub menedzserei is részt vettek, és egy másik lánnyan együtt meghívták az X-Faktorba, ahová Adél örömmel elfogadta a felkérést. A meghívásnak köszönhetően a tehetséges lány nem vett részt az első két előválogatón, csak a mentorok előtt kellett teljesítenie. A mentorokat az előadás előtt lenyűgözte a lány életkedve és a stílusa, ami szerintük neki pont jól áll, hiszen ez kell ahhoz, hogy egy érdekes színfolt legyen a színpadon. Ide is a Charleston feldolgozással érkezett (That Man), és megkedveltette magával a közönséget is. A táborban azonban nem tudta megmutatni valójában, hogy ki is ő: a csoportos éneklésben a Change, valamint a tábor harmadik kihívásában Katy Perry Hot N Cold c. számát énekelte, ahol bakizott is. Azonban a mentorházban újra lenyűgözött mindenkit – olyannyira, hogy bejutott a legjobb 12 versenyző közé is Malek Miklós mentoráltjaként.

A legelső élő adásban meggyőzte nehány utálóját is Caro Emerald "Back It Up" c. dallal, majd a második show-ban Carly Rae Jepsen "Call Me Maybe" számát adta elő. A nézőknek annyira tetszett a produkciója, hogy beszavazták a legjobb 10 versenyző közé is. A fiatal tehetséges lányka egészen a harmadik helyig menetelt a versenyben, ugyanis a finálé hétvége előtt kiesett, de ő büszke, és örül a harmadik helyezésének is.

Édesanyja, Csobot Ildikó, valamint Adél testvére, barátai, rokonai, közeli ismerősei nagyon örülnek a lány sikerének.

X-faktor után: indul a mandula

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Az X-faktoros tehetségkutató után hamar beindult a szekere a fiatal nagykárolyi énekesnőnek, ugyanis amint vége volt a műsornak, rögtön felkérték, hogy saját esteket tarthasson a budapesti Orfeumban "Simply Swing" néven. Adél tavasz óta ad műsorokat ott, ahol szinte mindig teltházas közönség fogadja őt. Az egyik orfeumi fellépésén, 2013. február 22-én volt az első dalának, a Swing-hatásnak az élő-premierje. 2013. április 2-án pedig a dala a Jazzy rádióban debütált, majd nemsokkal később, április 15-én hivatalosan is megjelent az első kislemeze, a Swing-hatás az iTunes-on és további két letöltőoldalon. 2013. júliusában pedig aláírta első lemezszerződését. Jelenleg is ad önálló orfeumi estéket Budapesten, illetve fellépsekről fellépésekre jár, ugyanis nagyon sok felkérése akad, amelyeket örömmel fogad.

Mi több, színésznőként is teljesíthet a nagyközönség előtt, ugyanis megkapta élete első komolyabb szerepét a A legvidámabb barakk című darabban. Ez egy kabaré, amit csak pár hónap múlva mutatnak be, de Adél nagyon sokat készül rá, valamint több dalt is elő kell, hogy adjon itt.

Díjak, jelölések

2013: Transilvanian Music - Award - Magyarországi előadók (jelölt)
2013: BRAVO OTTO - év felfedezettje (jelölt)
2013: JoyTrend - A legtrendibb sztár (megnyerte)
2013: Box Populi (jelölt)

Érdekességek Adélról

► Hobbija a táncolás, a görkorizás, a filmnézés, és a versírás.
► Kedvenc színe a kék.
► Kedvenc étele a francia krémhagymaleves, francia krémleves, az anyukája húslevese, arabella süti.
► Kedvenc filmje a P.S. I Love You, Coco Chanel és az Amélie csodálatos élete.
► Kedvenc tárgya egy antik zsebóra.
► Életvidám, mosolygós lánynak írja le magát.
► Egy évig shaolin kungfuzott.

Amit tudni kell róla

Csobot Adél nagykárolyi énekesnő és modell. 2010-ben megnyerte a "Miss Nagykároly 2010", majd a "Miss Szatmárnémeti 2010" címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokból ismerhetjük. A nagykárolyi lány rögtön megkedveltette magát a közönséggel.

Adatok

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Életkor: 22
Családi állapot: kapcsolatban

Hajszín: vöröses sötétbarna
Szemszín: őzike barna
Csillagjegy: bika
Magasság: 165 cm
Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás
Kedvenc szín: kék
Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes
Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel
Kedvenc előadó: rengeteg van
Kedvenc tárgy: antik zsebóra
Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola: Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.
Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:  Életvidám vagyok, tele energiával.
Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret): Számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban

 
Navigáció

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998

01.Főoldal
Hírek Adélról mindennap
02. Csobot Adél
Tudj meg többet róla
03. Extrák
Minden mennyiségben
04. Galéria
Az oldal galériája
05. Események
Adél közelgő fellépései
06. Bejelentkezés
Csak az oldal szerkesztőjének

Life.hu - Adél világa

http://static.origos.hu/s/img/i/1507/20150702csobot-adel-sztarszerzo.jpg?w=320&h=320

Új videósorozat indul a Life.hu-n! 

Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

http://static.origos.hu/s/img/i/1510/20151029igy-lesznek-csodalatosak-a-kormeid2.gif?w=320&h=245

 

Forog a film

Swing Hatás

A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!

Oldal infók

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Nyitás: 2012.11.18
Szerkesztő: vido998
Design: vido998
Css: vido998
Tárhely: GPortal&noob

Hírdetés:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 

Adatlap

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Életkor: 22

Családi állapot: kapcsolatban

Hajszín: vöröses sötétbarna

Szemszín: őzike barna

Csillagjegy: bika

Magasság: 165 cm

Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás

Kedvenc szín: kék

Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes

Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel

Kedvenc előadó: rengeteg van

Kedvenc tárgy: antik zsebóra

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

Életvidám vagyok, tele energiával.

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban

 

Számláló
Indulás: 2012-11-18
 
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre