*CSOBOT ADÉL* - Minden Csobot Adélról
Csobot Adél

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.

 

Csobot Adél - Szenes Iván Ami szívemen a számon - CD

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.

A hét képe

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 
Csacsogda

Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!

Adél Facebookja

Instagram képek

Orfeumi fellépések

2014. 08. 07. (elmarad)

Későbbi időpont hamarosan...

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Hírek Adélról mindennap

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Így készül Az Őrült Nők Ketrece

  2014.06.29. 13:28

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Újabb képek jelentek meg az Őrült Nők Ketrece hivatalos weboldalán a próbákról. (Pillantás a próba eseményeibe. Dudás Ernő és Mészáros Csaba felvételei Az Őrült Nők Ketrece készüléséről.) Adélunk nagyon aranyos és gyönyörű a fotókon. Azokat a képeket, melyeken kedvencünk szerepel (IDE) kattintva tekinthetitek meg. Az összes fotót pedig ezen a weboldalon: (KATT). Valamint Adél egy újabb képet osztott meg az instagram oldalán (KATT). Az Őrült Nők Ketrece reklám plakátjáról, mely az Alkotás úton is ki van téve Budapesten!

adelcsobot #azőrültnőkketrece #átriumfilmszínház #július12 #nehagydki

Vicces print screen-tes!

  2014.06.28. 20:47

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Már másodjára szembesülök  az !ÁL! "Csobot Adél" facebook-os oldalnak a bakijaival!. 19.-én raktam fel a Régi táncos, kabarés képek frissemet, melyhez úgy gondolom oda írtam, hogy Másolni tilos!. Arról már nem is beszélve, hogy ezeknek a képeknek a forrásait privát személytől kaptam, így le is logóztam őket és olyan képnézegetőbe tettem, ahol nem lehet kimásolni! Ezek szerint az ÁL Adélunknak sikerült nem mással, mint print screen-tes megoldással lementeni a képet (képeket talán) és a fotó aljából annyit levágni, hogy a logó lejöjjön róla és úgy feltenni facebookra. Kíváncsi lennék, hogy az igazi Csobot Adélnak lenne-e ehhez ideje, illetve ötlete, hogy elvégezze mindezeket. Vicces, nagyon vicces és sajnos ezek nem maradnak lebukás nélkül. xD...Már másodjára írok erről a lapról (KATT) aki Csobot Adélnak adja ki magát és az Ő nevében írogat az ottani követőknek - rajongóknak. Régebben is hasonló helyzetben találtam, viszont miután elolvasta az akkori hasonló bejegyzésemet, rögtön törölte azt! Nem lepődnék meg, ha most sem lenne másképp! Jelenleg Én is print screen-teltem egy kicsit, melyet fent láthattok!. (csak hogy megmaradjon, ha törlésre kerülne az ottani fb. oldalról). Szánalmas! xD

Próba képek az Átriumból

  2014.06.28. 18:09

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Adélék ismét próbálnak az Átriumban az Őrült Nők Ketrece musical-re! Jelenleg ruhapróba folyik, melyről Adélunk két képet is megosztott instagramján. Nagyon jó fotók lettek, jól áll neki ez a fejdísz! ;) Valamint hozzá kell tennem, hogy kedvencünk a Sweetie feliratú pólóját viseli, amelyről még 13.-án egy fotót is megosztott instáján. (KATT) Szép délutánt!

adelcsobot #InstaSize #átriumfilmszínház #azőrültnőkketrece #próba

adelcsobot #InstaSize #ruhapróba #legyező

Modul frissítés

  2014.06.27. 16:18

Kicsinyítéshez kattints a képre!

A Navigáció / Extrák modult frissítettem, alakítottam további modulokkal és fotókkal. Katt a fenti képre az Extrák modulért, valamint a jobb oldali Navigáció modulon belül is megtaláljátok!

Az Extrák modul frissítései:

Gólyabál

Prágai utazás

Neve jelentése

Édesapja halála

Nagymamája

Magyar állampolgárság

Hivatalos oldalai

Személyes - eseményes képek

  2014.06.27. 15:50

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Adél feltett egy képet tegnap Instagramra, kedvencük és barátnője Szilvi a napokban fagyizni voltak. Valamint találtam 3 db. régebbi képet az első (KATT) Adél május 18.-ai Érmihályfalvai fellépése után a Nyíló akác fesztiválon készült egy rajongójával. A másik két fotó pedig a Magyar Világtalálkozón, János Mátéval készült. (KATT, KATT) Szép délutánt!

Mérföldkőhöz érkezett Csobot Adél

  2014.06.27. 09:02

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Nagy kő esett le nemrég Csobot Adél szívéről: az énekesnő – több ezer diákhoz hasonlóan – sikeres érettségi vizsgát tett.

Az X-Faktorban feltűnt énekesnő a három kötelező tantárgy (matek, irodalom és történelem) mellett angol és román nyelvből adott számot a tudásáról. Csobot Adél azt mondja, alapvetően nem tartja magát izgulós típusnak, de a vizsgát megelőző hetekben, napokban rendesen benne volt a parafaktor. „A történelemtől tartottam a leginkább, mert nekem egy év alatt kellett bepótolnom négy év anyagát, és tudtam, hogy nem százszázalékos a tudásom. A barátaim, ismerőseim egyébként rengeteg jó tanáccsal láttak el, én azonban egyiket sem fogadtam meg: nem aludtam, nem ettem, csak tanultam és tanultam” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak az énekesnő.

Adél azt is elárulta, hogy a színházi és énekesi elfoglaltságai miatt úgy döntött, halaszt, s csak később kezdi meg felsőfokú tanulmányait. Jövőre szeretnék felvételizni, legalábbis most ez a terv. S bár az érettségi letételével befejeződött számára a középiskola, nem maradt feladatok nélkül.

„Már javában zajlanak Az Őrült Nők Ketrece című darab próbái, szorít az idő, hamarosan bemutató. Az első próbákon még nagyon meg voltam illetődve, mert – a rendezőn, Alföldi Róberten kívül – senkit sem ismertem a »brigádból«, de aztán szerencsére sikerült feloldódnom. Ebben egyébként Robi is sokat segített, mert gondoskodó apaként a szárnyai alá vett” – mosolygott. Az énekesnő, ha épp nem színházi próbán van, fellépésekre jár, vagy kikapcsolódik a barátai társaságában. Nyaralást is tervez (de csak nyár végén), s valamelyik hazai fesztivált is szeretné meglátogatni.

Csobot Adél július 12-én debütál Az Őrült Nők Ketrece című darabban:

2014-06-26 Story

  2014.06.26. 22:03

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Az X-Faktor cserfes énekesnője a mosolyára a legbüszkébb, "Már a kiskori fotókon is látszott, mennyire szeretem az életet, hogy egy boldog lány vagyok. Mostanában a rajongóim jegyzik meg egyre többször, hogy a mosolyom és a nevetésem az, amiről igazán fel lehet engem ismerni, bárhol is járok" - mondja.

Szelfi Józan Lászlóval - Próba az Átriumban

  2014.06.26. 19:42

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Adélék ismét próbálnak az Átriumban az Őrült Nők Ketrece musical-re! Adél egy szelfit is készített Józan Lászlóval, melyet meg is osztott instagram oldalán! Józan László sokak számára a Barátok közt c. sorozatból lehet ismerős. László az RTL-en futó sorozaton kívül rengeteg színházi darabban is szerepel. Az Őrült Nők Ketrece musical-ben a Jacob szerepet kapta! Valamint előkerült egy újabb kép, melyet régebben  Lakatos Yvette osztott meg, amely a május 31.-ei Eperfesztiválon készült. (KATT)

adelcsobot Próbálunk. Az Őrült Nők Ketrece. #átriumfilmszínház #azőrültnőkketrece #most

Marcell és Szilvi megosztása

  2014.06.26. 09:40

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Újabb kép jelent meg tegnapról, melyet Szelle Marcell osztott meg az instagram oldalán. Adélunk gyönyörű a fotón! Valamint Kiss Szilvia egy aranyos, úgymond vicces képet osztott meg szintén az instagramján, melyen megjelölte Adélt! Íme

szmarciii La Cage aux Folles!

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Újabb fotók hétfőről - Gratulálunk Adél

  2014.06.25. 21:10

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Újabb fotókat találtam, melyek hétfőn készültek Adél szóbeli érettségi vizsgája utáni kikapcsolódásukkor. Adél a szóbeli vizsga előtti napon nagyon izgult, melynek hangot is adott közösségi oldalain! A sikeres szóbeli vizsga után természetes volt, hogy kedvencünk és barátai egy jót bulizzanak estig.  Kiss Szilvia nagyon büszke barátnőjére! Ez úton szeretnénk mi is nagyon, de nagyon gratulálni drága Adélkánknak! Szép estét mindenkinek.

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Navigáció

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998

01.Főoldal
Hírek Adélról mindennap
02. Csobot Adél
Tudj meg többet róla
03. Extrák
Minden mennyiségben
04. Galéria
Az oldal galériája
05. Események
Adél közelgő fellépései
06. Bejelentkezés
Csak az oldal szerkesztőjének

Life.hu - Adél világa

http://static.origos.hu/s/img/i/1507/20150702csobot-adel-sztarszerzo.jpg?w=320&h=320

Új videósorozat indul a Life.hu-n! 

Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

http://static.origos.hu/s/img/i/1510/20151029igy-lesznek-csodalatosak-a-kormeid2.gif?w=320&h=245

 

Forog a film

Swing Hatás

A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!

Oldal infók

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Nyitás: 2012.11.18
Szerkesztő: vido998
Design: vido998
Css: vido998
Tárhely: GPortal&noob

Hírdetés:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 

Adatlap

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Életkor: 22

Családi állapot: kapcsolatban

Hajszín: vöröses sötétbarna

Szemszín: őzike barna

Csillagjegy: bika

Magasság: 165 cm

Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás

Kedvenc szín: kék

Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes

Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel

Kedvenc előadó: rengeteg van

Kedvenc tárgy: antik zsebóra

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

Életvidám vagyok, tele energiával.

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban

 

Számláló
Indulás: 2012-11-18
 
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!