
Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.
|
|

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.
|
|
Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!
|
|
2014. 08. 07. (elmarad)
Későbbi időpont hamarosan...

|
|
|
|
|
Újabb instagram kép! :) |
|
2014.02.09. 07:14 |
Adél egy újabb képet osztott meg az instagram oldalán, melyen Kiss Szilvivel láthatjuk! Nagyon aranyosak a képen, biztosan jól érezték magukat a tegnap este folyamán, hiszen a sok munka és tanulás mellett pihenni is kell! Íme:
"Mi ezt nem is akartuk:))))" Írta Adél

|
BeleValó Adéllal! |
|
2014.02.09. 07:08 |
Ma este is Adél fogja vezetni a BeleValóVilágot az RTL II csatornáján 22.00 órától! Szép napot mindenkinek!! :*

|
Újabb facebookos kép! :) |
|
2014.02.09. 06:57 |
Adél egy újabb gyönyörű képet osztott meg velünk a facebook és az instagram oldalán! Nézzétek meg:
"Kellemes szombat estèt!!! ;)" Írta Adélunk

|
Mosolygós Adél! |
|
2014.02.08. 13:53 |
Adél tegnap megosztott egy képet az instagram oldalán, melyet reggel már láthattatok az oldalon! Pár perce pedig egy hasonló fotót osztott meg velünk azzal a különbséggel, hogy mosolygós a fotón! Nagyon aranyos, imádjuk!! :) A képhez csak ennyit írt: ":)))" Szép napot! ;)

|
Újabb instagram kép! :) |
|
2014.02.08. 07:18 |
Adél egy újabb képet osztott meg az instagram oldalán!
"Ez most komoly???!! :))))" Írta Adél

|
Újabb kép! |
|
2014.02.07. 17:41 |
Adél a mai napon is volt Power Plate edzésen! Az ottani pihenéséről osztott meg egy fotót a facebook és az instagram oldalán! Íme:
"Pihi :))))" Írta a képhez

|
Csodás menyasszony lett Csobot Adél |
|
2014.02.07. 16:12 |
Csobot Adél még nagyon fiatal, de már másodszor bújt menyasszonyi ruhába, és láthatóan nagyon jól érzi magát benne.

A további képekért katt IDE! ;)
Adél gyerekkorában számtalanszor belebújt anyukája esküvői ruhájába, így kifejezetten örült az esküvőkre szakosodott magazin felkérésének, immár másodszor.
"Amikor felvettem anyukám ruháját, azon gondolkodtam, hogy mikor és milyen lesz majd egyszer az én esküvőm. Hatalmas, mesébe illő, bálszerű lakodalmat képzeltem el, olyat, mint a királykisasszonyoknak és a hercegnőknek van a mesékben. De ez az elképzelésem már többször is megváltozott! Ráadásul egyelőre nincs is a férjhezmenetelem a közeljövőm tervei között, így végképp nem tudom megmondani, milyen lesz, mert biztosan addig is sokszor meggondolom magam. De nem szeretem elhamarkodni az ilyen dolgokat. Szerintem majd a pillanat szüli az elhatározást, hogy milyen menyasszony leszek, bár az valószínű, hogy egyedi, letisztult és különleges ruhám lesz, olyan, amilyen csak nekem van, amit majd akkor megálmodok. Érdekes, hogy mindig azt gondolom, én biztosan nem vagyok az az abroncsos szoknyás, nagyruhás menyasszony típus, de a fotózáson nagyon jól éreztem magam ebben is. Alapvetően az összes ruhában nagyon otthonosan mozogtam, így nem is döntöm el előre, hogy milyenben álmodom az esküvőmet. Talán az első egy rózsaszín ruha" - tervezgetett a BeleValóVilág műsorvezetője, aki szerint a házasság nem arról szól, hogy férjhez megy, hanem arról is, hogy elveszik feleségül.

„A házasság nagyon nagy döntés. Amikor az ember eljut odáig, hogy házasság, hogy valóban egymáséi leszünk életünk végéig. Még úgy is, hogy a mai korban nehéz nem arra gondolni, hogy sokan könnyedén veszik. De egyelőre nem töröm ezen a fejem, majd ha eljön az ideje. Nem akarok mindent egyedül eldönteni, a leendő férjem véleményét is kikérem majd. Én biztosan nem leszek öntörvényű menyasszony!"
|
Újabb instagram kép! :) |
|
2014.02.07. 16:05 |
"Valami megfogott benne.." Írta Adél

|
2014-02-06-12 Hot |
|
2014.02.07. 15:16 |
Csobot Adél: Nem zavarja Bence közelsége

|
| |
|
|

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998
|
|

Új videósorozat indul a Life.hu-n!
Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

|
|
A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!
|
|

Életkor: 22
Családi állapot: kapcsolatban
Hajszín: vöröses sötétbarna
Szemszín: őzike barna
Csillagjegy: bika
Magasság: 165 cm
Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás
Kedvenc szín: kék
Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes
Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel
Kedvenc előadó: rengeteg van
Kedvenc tárgy: antik zsebóra
Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:
Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.
Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:
Életvidám vagyok, tele energiával.
Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):
számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban
|
|
|
|