*CSOBOT ADÉL* - Minden Csobot Adélról
Csobot Adél

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.

 

Csobot Adél - Szenes Iván Ami szívemen a számon - CD

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.

A hét képe

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 
Csacsogda

Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!

Adél Facebookja

Instagram képek

Orfeumi fellépések

2014. 08. 07. (elmarad)

Későbbi időpont hamarosan...

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Hírek Adélról mindennap

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Újabb facebook - instagram képek!

  2014.02.04. 17:31

Adél ma is volt Power Plate edzésen és láthatóan nagyon élvezi és imádja csinálni!!!! Az edzésről két képet is kaptunk a facebook és az instagram oldalán egyaránt!! :)

"Ilyen Power Plate még egy a környéken nincsen!! :))))"

Kicsinyítéshez kattints a képre!

"Power Plate, te mindig vagy nekem!!:)))"

http://distilleryimage7.s3.amazonaws.com/52001ca68daf11e39c450e526a816343_7.jpg

BeleValóVilág 14-02-02

  2014.02.04. 17:25

Csobot Adél és Béci a ValóVilág 6 első kiesőjével, Lacival beszélgettek az őszinte férfi jövőjéről, a Villa-létről és a barátságok alakulásáról.

Nézd vissza a BeleValóVilágot! KATT!

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Közellenség lett Csobot Adél

  2014.02.04. 17:16

Kommentelők és egykori villalakók támadják a legnagyobb közösségi oldalon az énekesnőt.

http://bjonesphotography.co.uk/wp-content/uploads/2014/01/Adel-Csobot-2013.jpg

A nemrég új frizurára váltó Csobot Adélt már a 2013-as X-Faktor idején is számtalan kritika érte amiatt, hogy ő – és nem pedig egy régi motoros – lett a tehetségkutató háttérműsorának egyik műsorvezetője, ám ezek a támadások eltörpülnek azokhoz képest, amelyeket most kap a BeleValóVilág vezetése kapcsán. Ki a teljesítményét, ki a hozzáértését, ki pedig a személyiségét kritizálja a legnagyobb közösségi oldalon – a civil emberek mellett egyébként néhány egykori villalakó is hangot adott a nemtetszésének.

„Adél nyilván megfelelő módon szakértheti a Való Világ című műsort, hiszen részese volt huzamosabb ideig. Igazából Béci helyett Mészáros János Eleket is betehették volna a Csillag Születikből. Az lett volna igazán pazar” – vélekedett a VV5 hisztikirálynője, Kinga. A szőkeség szerint egyébként VV Olivér lett volna a legmegfelelőbb ember erre a feladatra – az mondjuk jó kérdés, hogy Kinga akkor mégis miért vett részt a műsor castingján. S míg ő Csobot Adél hozzá nem értését, addig VV Éva azt nehezményezi, hogy őt meg bizony meg sem keresték. „Én még lehetőséget sem kaptam a régi botrányaim miatt, megértem, de közel 7 hónapja nem is iszom” – kelt a saját maga védelmére a nemrég jó útra tért botrányhősnő, akit emellett Adél – ahogyan ő fogalmazott – éneklős nyávogása idegesít.

S hogy mit gondol minderről maga az érintett? Ezt is megtudtuk: „Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, ami persze engem nem feltétlenül érdekel. Egyedül az építő jellegű kritika érdekel, nem pedig az, hogy valaki hogyan tudja – már elnézést – ocsmány módon elmondani a véleményét” – zárta rövidre a témát Adél, hozzátéve: róla az X-Faktor óta leperegnek az ilyen jellegű bántások.

2014-02-03 Bors

  2014.02.04. 17:05

A Bors magazinban megjelent egy cikk, melyben Adélról is olvashatunk, melynek címe: Adél nem hisz az online szerelemben. Adélkánk mellett még két híresség is nyilatkozik! Íme:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

BVV. viselet!

  2014.02.03. 19:27

Adél megosztott egy újabb fotót az instagram oldalán! A képen Adél tegnapi BVV. viseletét láthatjuk! Nagyon jól nézett ki! Íme:

http://distilleryimage8.s3.amazonaws.com/24ae7f888ce511e3bb680ee50d64ca74_7.jpg

Újabb instagram kép! :)

  2014.02.03. 14:09

Adél egy újabb képet osztott meg velünk az instagram oldalán!

"Bécivel nagyon készültünk a tegnap estére :)))" Írta

http://distilleryimage6.s3.amazonaws.com/bd99a3f88cb311e3a2090af2a6b4782a_7.jpg

Így keres párt magának Csobot Adél

  2014.02.03. 14:05

Csobot Adél elítéli az online párkeresést.

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Amíg Puskás Peti az internetnek köszönheti szerelmét, addig Csobot Adél nem hisz az online párkeresésben – írja a Bors. „Soha nem próbálkoztam netes társkereséssel, és nem is fogok. Számomra az ismerkedés a valóságban zajlik, nem egy virtuális térben. Fontosnak tartom a személyes találkozást és az első benyomást, ami az interneten nyilván nem valósulhat meg. Romantikus lélek vagyok, aki még hisz a konzervatív párkeresésben" – mondta a nemrég új külsővel előrukkoló Csobot Adél. Puskás Peti viszont az interneten keresztül vette fel először a kapcsolatot jelenlegi párjával. „Jelenlegi barátnőmmel, Kingával az interneten kezdődött az ismertségünk. Már öt éve annak, hogy megjelent az egyik klipem és akkor Kinga írt egy üzenetet az egyik közösségi oldalon, hogy tetszik neki a videóm. Ránéztem az oldalára, megismertem fotós munkáit, és hirtelen felindulásból randira hívtam" – mondta Puskás Peti, aki öt éve él boldog kapcsolatban szerelmével.

Adélról képek - BeleValóVilág videók!

  2014.02.02. 23:09

Sziasztok!:) Hoztam nektek két képet Adélról, most is gyönyörű volt mint mindig, tökéletesen vezette a műsort  VV Bécivel! Gratulálunk! :) Aki pedig esetleg nem látta volna a BeleValóVilág adását, az most itt megnézheti! Szép estét mindenkinek! :*

Kicsinyítéshez kattints a képre! Kicsinyítéshez kattints a képre!

Újabb instagram kép! :)

  2014.02.02. 22:52

Adél is megosztott velünk egy fotót az instagram oldalán!

"Ez itt a Belevalóvilág!! ;)))" Írta a képhez

http://distilleryimage6.s3.amazonaws.com/573753568c5111e39df012613561310a_7.jpg

Béci megosztása! ;)

  2014.02.02. 22:45

VV Béci megosztott egy képet a hivatalos facebook oldalán, melyen Adéllal láthatjuk a ValóVilág stúdiójában! :)

"Mi már várunk titeket! Csooook" Írta VV Béci

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Navigáció

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998

01.Főoldal
Hírek Adélról mindennap
02. Csobot Adél
Tudj meg többet róla
03. Extrák
Minden mennyiségben
04. Galéria
Az oldal galériája
05. Események
Adél közelgő fellépései
06. Bejelentkezés
Csak az oldal szerkesztőjének

Life.hu - Adél világa

http://static.origos.hu/s/img/i/1507/20150702csobot-adel-sztarszerzo.jpg?w=320&h=320

Új videósorozat indul a Life.hu-n! 

Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

http://static.origos.hu/s/img/i/1510/20151029igy-lesznek-csodalatosak-a-kormeid2.gif?w=320&h=245

 

Forog a film

Swing Hatás

A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!

Oldal infók

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Nyitás: 2012.11.18
Szerkesztő: vido998
Design: vido998
Css: vido998
Tárhely: GPortal&noob

Hírdetés:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 

Adatlap

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Életkor: 22

Családi állapot: kapcsolatban

Hajszín: vöröses sötétbarna

Szemszín: őzike barna

Csillagjegy: bika

Magasság: 165 cm

Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás

Kedvenc szín: kék

Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes

Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel

Kedvenc előadó: rengeteg van

Kedvenc tárgy: antik zsebóra

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

Életvidám vagyok, tele energiával.

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban

 

Számláló
Indulás: 2012-11-18
 
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG