*CSOBOT ADÉL* - Minden Csobot Adélról
Csobot Adél

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.

 

Csobot Adél - Szenes Iván Ami szívemen a számon - CD

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.

A hét képe

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 
Csacsogda

Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!

Adél Facebookja

Instagram képek

Orfeumi fellépések

2014. 08. 07. (elmarad)

Későbbi időpont hamarosan...

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Hírek Adélról mindennap

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Adél megosztása!

  2014.02.02. 11:55

"Ma este újra BELEVALÓVILÁÁÁÁÁG !!! :))"

VV 6 RAJONGÓK FIGYELEM!
A HOLNAP ESTI PÁRBAJ UTÁN VÉGRE ÚJRA JELENTEZIK A BELEVALÓVILÁG, AZ IGAZI KIBESZÉLŐFÓRUM, AHOL CSAKIS A TI VÉLEMÉNYETEK SZÁMÍT!
HA ESTÉRŐL-ESTÉRE SZERETNÉTEK VELÜNK MEGOSZTANI MINDAZT AMIT GONDOLTOK A VILLALAKÓK ÉLETÉRŐL, A BENTI ESEMÉNYEKRŐL AKKOR ÍRJÁTOK MEG NEKÜNK A BELEVALO@VALOVILAG.HU-ra A NEVETEKET, TELEFONSZÁMOTOKAT ÉS/VAGY SKYPE-AZONOSÍTÓTOKAT, HOGY TI IS RÉSZESEI LEHESSETEK AZ ÉLŐ ADÁSNAK.
SKYPE-ON, TELEFONON VALAMINT A FACETIME ÉS HANGOUT APPLIKÁCIÓ SEGÍTSÉGÉVEL IS BEKAPCSOLÓDHATTOK A BELEVALÓBA ÉS A HOLNAPI PÁRBAJ KIESŐJÉT MÁR ÉLŐ EGYENESBEN FAGGATHATJÁTOK!

Újabb képek!

  2014.01.31. 16:28

Adél pár perce két újabb képet osztott meg az instagram és a facebook oldalán! Nézzétek meg:

"Mosoly. Utánozz te is! ;)" Írta Adél az első fotóhoz

https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/t1/1545645_450892471704533_607921525_n.jpg http://distilleryimage4.s3.amazonaws.com/2dbcff448a8a11e3ac12120e1b3bce4c_7.jpg

Újabb facebookos kép! :)

  2014.01.31. 13:59

Adél egy újabb képet osztott meg velünk a facebook és az instagram oldalán! Íme:

"Nyugodt estét kívánok!" Írta Adél

Csobot Adél saját műsort kap

  2014.01.31. 13:54

Vasárnaptól indul a ValóVilág háttérműsora, a BeleValó az RTL II-n. Az RTL Klub 8:08 - Minden Reggel című műsorában bemutatkozott a két műsorvezető, Csobot Adél és a mostanában Young G-ként szereplő Béci, aki valamikor szintén villalakó volt.

Kicsinyítéshez kattints a képre!

- Kiderült számomra, hogy 19 éves a hölgyemény és iszonyatosan kis szeleburdi, játékos - utalt Csobot Adélra Béci, akinek már van műsorvezetői tapasztalata, akárcsak a fiatal lánynak, hiszen Adélt korábban az After X-ben láthatták a nézők.

- Ismerkedek a műsorral, mert bevallom őszintén, amiatt, hogy 19 éves vagyok, az eddigi szériákkal nem voltam annyira képben. A mostani szériát szeretem, imádom - mondta Csobot Adél.

- Kicsit izgulok. Nem félek, kis izgatottság van bennem, hogy hogyan fog ez működni, de azt gondolom, hogy jó kis műsor lesz. Pörgős, lendületes, lesz mondanivalója, interaktív, nagy buli lesz! - ígérte a fiatal tehetség.

2014-01-30 Story

  2014.01.31. 13:50

Ismét megjelent egy újabb cikk Adélról! Most a Story magazinban olvashatunk az új frizurájáról! Íme:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Vasárnap új műsorvezetőkkel indul a BeleValóVilág!

  2014.01.30. 15:05

Adél a mai napon ismét vendég volt a 8:08 Minden reggel műsorban, hiszen Ő és Béci fogják vezetni a vasárnapi BeleValóVilágot! Adél még csak ismerkedik a műsorral, de biztosan ott is helyt fog állni! Nézzétek meg:

Adél és Béci lesznek a BeleValóVilág műsorvezetői!

  2014.01.30. 14:44

Béci szerint Adél együttérez majd ennek a ValóVilágnak a generációjával, őt pedig majd közben okítja. A friss ismerettség ellenére kettejük közt rögtön meg volt az összhang, ráadásul még kulisszatitkokat is elárultak a BeleValóVilágról.

http://www.rtlklub.hu/cache/leadimages/544871_1391085484_600x450.jpg

Adél és Béci a 8:08-ban!

  2014.01.30. 14:42

"Vasárnap indul a Belevaló!!!! ;)))"

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/1601594_450315605095553_633285835_n.jpg

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél és VV Béci lesznek a BeleValóVilág műsorvezetői

  2014.01.30. 14:39

Február 2-tól, közvetlenül a ValóVilág esti összefoglalója után indul a BeleValóVilág. Már mindenki azt találgatja, kik lesznek az éjszakai háttérműsor műsorvezetői: a Life.hu megtudta. 

A hétfőtől szombatig 23 órakor, míg vasárnaponként este tízkor jelentkező műsor kiegészíti a realityben látottakat, és a meghívott vendégekkel diskurálnak a műsorvezetők. A csatorna Csobot Adéllal egészen biztosan tutira megy, bár a lány már az AfterX-ben is megosztó volt, nem kevesen kapcsoltak a műsorra: ha másért nem, legalább a dekoltázsa látványáért. VV Bécit pedig izgatottan várjuk.

http://static.origos.hu/s/img/i/1401/20140121csobot-adel-rovidre-vagatta-szexi.jpg?w=600&h=400

2014-01-28 Kiskegyed

  2014.01.29. 20:55

A Kiskegyed magazinban megjelent egy cikk Adélról, melyben az új frizurájáról olvashatunk, Új haj, RÉGI ÉLET címen!

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Navigáció

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998

01.Főoldal
Hírek Adélról mindennap
02. Csobot Adél
Tudj meg többet róla
03. Extrák
Minden mennyiségben
04. Galéria
Az oldal galériája
05. Események
Adél közelgő fellépései
06. Bejelentkezés
Csak az oldal szerkesztőjének

Life.hu - Adél világa

http://static.origos.hu/s/img/i/1507/20150702csobot-adel-sztarszerzo.jpg?w=320&h=320

Új videósorozat indul a Life.hu-n! 

Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

http://static.origos.hu/s/img/i/1510/20151029igy-lesznek-csodalatosak-a-kormeid2.gif?w=320&h=245

 

Forog a film

Swing Hatás

A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!

Oldal infók

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Nyitás: 2012.11.18
Szerkesztő: vido998
Design: vido998
Css: vido998
Tárhely: GPortal&noob

Hírdetés:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 

Adatlap

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Életkor: 22

Családi állapot: kapcsolatban

Hajszín: vöröses sötétbarna

Szemszín: őzike barna

Csillagjegy: bika

Magasság: 165 cm

Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás

Kedvenc szín: kék

Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes

Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel

Kedvenc előadó: rengeteg van

Kedvenc tárgy: antik zsebóra

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

Életvidám vagyok, tele energiával.

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban

 

Számláló
Indulás: 2012-11-18
 
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG