
Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.
|
|

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.
|
|
Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!
|
|
2014. 08. 07. (elmarad)
Későbbi időpont hamarosan...

|
|
|
|
|
Rajongói köszöntések! :) |
|
2014.01.29. 19:54 |
Adélt névnapja alkalmából rengetegen felköszöntötték a közösségi oldalán, de voltak olyan cuki rajongók is, akik képpel köszöntötték fel kedvencüket! Nagyon aranyos kis összeállítás lett, amit Adél az instagram oldalán meg is osztott!! Íme:
"Annyira édesek vagytok, hogy gondoltatok rám! Köszönöm:)" Írta Adél a fotóhoz

|
Ma van Adél névnapja - Újabb képek! |
|
2014.01.29. 19:38 |
Sziasztok! :) Először is szeretnénk Adélnak nagyon boldog névnapot kívánni, hiszen Adélkánk a mai napon ünnepli névnapját! ;) NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT!!!!! :)♥
Valamint ma újabb képeket is kaptunk kedvencünktől a facebook és az instagram oldalán egyaránt! Nézzétek meg:
"Ismét jól esett!! ;)" Írta Adél

"Jó reggelt!! ;) Hull a hó!!!! ...megtiszteltetésnek érzem :)))" Írta Adél

"Szeretlek Power Plate!!!!!" Írta Adél

|
Újabb képek a Lovasbálról! |
|
2014.01.29. 19:23 |
Újabb képek jelentek meg a január 25.-én megrendezett Tiszakécskei Lovasbálról! Íme:


A további képeket IDE kattintva tekinthetitek meg!
|
Február 14-én 1 éve Simply Swing! |
|
2014.01.29. 19:11 |
"Őszinte boldogsággal tölt el visszanézni ezeket a képeket..Február 14-én 1 éves a SIMPLY SWING!!!! Ha kedved van együtt ünnepelni velünk, ott a helyed !!!:)"

A teljes Simply Swing-es albumot IDE kattintva tekinthetitek meg!
|
Újabb instagram képek! |
|
2014.01.28. 09:23 |
Adél újabb képeket osztott meg az instagram oldalán! Íme:


"4000!!!!!! Juhúúú!!!! Köszönöm szépen nektek !!! ;) Azt kívánom legyünk még többen így együtt!!" Írta Adél

|
Újabb facebookos kép! :) |
|
2014.01.26. 22:12 |
Adél megosztotta a facebook oldalán a 22-ei Orfeumos képek egyikét! A fotóhoz ezt írta: "Szépséges vasárnap estét kívánok mindenkinek! ;)"

Az instagram oldalán pedig ezt a fotót osztotta meg: KATT
|
22-ei Simply Swing - képek! |
|
2014.01.26. 21:33 |
Gyönyörű képek készültek Adélról a január 22-ei Simply Swing estjén az Orfeumban! Nézzétek meg őket:


A további képeket IDE kattintva tekinthetitek meg!
|
Lovasbál 2014 |
|
2014.01.26. 17:45 |
Az idei esztendőben is sokan gondolták úgy, hogy részt vesznek Tiszakécske legnagyobb hagyományokkal rendelkező bálján; a Lovasbálon. A rendezvényre a megszokott, jól bevált helyszínen a Móricz Zsigmond Oktatási Intézmény Gimnáziumának Sportcsarnokában került sor, ahol színvonalas körülmények között szórakozhatott a szép számú vendégsereg.
A bál díszvendége Dr. Zombor Gábor Kecskemét város polgármestere, országgyűlési képviselő volt.
A huszonnegyedik alkalommal megrendezett Tiszakécskei Lovasbál a Szentkirályi Tánccsoport műsorával vette kezdetét. A rendezvény vendégei az Abonyi fogadó ízletes ételeivel csillapíthatták étvágyukat, a tánchoz pedig a Prestige Band szolgáltatta a talpalávalót. A hagyományokhoz híven idén is érkezett sztárvendég a bálra, ezúttal Csobot Adél adott zenés előadást.



A további fotókat IDE és IDE kattintva tekinthetitek meg!
|
Csobot Adél "megőrült" |
|
2014.01.26. 11:34 |
Csobot Adél azon a hírességek közé tartozik, akik szívesen kommunikálnak közösségi oldalukon a rajongókkal.
Ahogy frizurája megváltoztatásáról is a Facebookon kommunikált először Adél, úgy az alábbi fotómontázst is oda töltötte fel, a következő kommentárral: "Teljes megőrülés! Ha ti is megőrültetek kicsit, töltsetek fel képet, várom csók!"

Nos, rajongói fotók nem kerültek Adél posztja alá, hozzászólások annál is inkább. A legtöbben az énekesnő frizuráját dicsérik, ám vannak akik gyerekesnek nevezik a bájosan bolondos lányt. Szerintünk cuki.
|
Semmi friss! :/ |
|
2014.01.26. 09:02 |
Sziasztok! Sajnos semmi friss nem jelenik meg Adélról! :( Viszont, hamarosan jövök egy kis változtatással! Szép napot!!! :)

|
| |
|
|

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998
|
|

Új videósorozat indul a Life.hu-n!
Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

|
|
A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!
|
|

Életkor: 22
Családi állapot: kapcsolatban
Hajszín: vöröses sötétbarna
Szemszín: őzike barna
Csillagjegy: bika
Magasság: 165 cm
Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás
Kedvenc szín: kék
Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes
Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel
Kedvenc előadó: rengeteg van
Kedvenc tárgy: antik zsebóra
Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:
Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.
Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:
Életvidám vagyok, tele energiával.
Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):
számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban
|
|
|
|