Csobot Adél, Malek Miklós által a"Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 évesnagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.
Csobot Adél - Szenes Iván Ami szívemen a számon - CD
Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi időkslágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.
A hét képe
Csacsogda
Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!
Vegyétek, vegyétek! Csodálatos képek Adélról esküvői ruhában, valamint egy hosszabb interjút is olvashattok benne! Aki még nem vette meg a magazint annak itt az ideje! :) Újabb ízelítő:
Újabb ikonok!
2014.01.25. 07:57
Sziasztok! :) Adél tegnapi összeállításából készítettem nektek újabb 6db. ikon képet! Az ikonokat az Extrák menüpont alatt az Adélos ikonok modulban találjátok! ;) Szép napot!
Teljes megőrülés...! ;)
2014.01.24. 22:02
Újabb csodálatos összeállítást kaptunk Adéltól egy képen, melyet a facebook és az instagram oldalára is feltöltött! Adél a fotókon ismét gyönyörű, és egy kicsit megőrült....:P hogy miről is beszélek?!... Íme:
"Teljes megőrülés!!! :))) ha ti is megőrültetek kicsit töltsetek fel képet:)))) várom ;) csók!" Írta Adélunk
Újabb instagram kép! :)
2014.01.24. 17:43
Adél egy újabb, cuki képet osztott meg velünk az instagram és a facebook oldalán! Íme:
"Szép estét kedveseim!! :)))" Írta Adél a fotóhoz
Betekintés az E. C. Magazinba!
2014.01.24. 11:36
Sziasztok! :) Kaptunk egy kis betekintést az Esküvő Classic Magazinba! Neked már megvan az újság?! ;) Érdemes megvenni! Adél gyönyörű a képeken! :) Nézzétek csak:
Csobot Adélon kívül mindenki megijedt
2014.01.24. 11:21
Csobot Adél azt mondja: egyáltalán nem ijedt meg, amikor meglátta hosszú hajtincseit a földön. Az énekes rövidre nyíratta frizuráját, de az RTL Klub 8:08 - Minden Reggel című műsorában elárulta: nem új szerelem áll a nagy változás hátterében.
- Azt gondolom, hogy nagyon jó döntés volt és köszönöm a fodrászomnak. Be kell valljam őszintén, hogy mindenki más körülöttem meg volt ijedve, hogy miért akarok én rövid hajat és hogy fogok kinézni. Egyedül én voltam az, aki a fodrász székben nagyon lazán és nyugodtan ültem - kezdte a reggeli műsorban Csobot Adél.
- Mindig is nagyon szerettem a változásokat és azt, ha valami új. Volt már hosszú barna hajam, volt már kicsikét rövidebb vörös és mindig is vágytam arra, hogy egyszer kipróbáljam a rövid hajat. Volt már rövid hajam, de ennyire még nem. Örülök neki, mert vagánynak érzem - mosolygott az énekes, aki eredeti hajszínét megtartotta.
Vagány hajjal hódít Csobot Adél
2014.01.24. 11:12
Budapest - Csobot Adélt (19) nem izgatja, hogy kritizálják új frizuráját.
Az X-Faktor felfedezettje, mióta vagány csajos hajat kért a fodrászától, és az egyik oldalon pár centisre vágatta hosszú barna tincseit, kapott hideget-meleget. Sokan azzal is megvádolták, Miley Cyrust utánozza, aki szintén nemrégiben váltott fiús hajra.
– Nem majmolom őt, nem a polgárpukkasztás volt a célom, és azt is el kell fogadnom, hogy nem tetszhetek mindenkinek – kezdi Adél, aki nem bánta meg a döntését.
– Ahhoz is idő kellett, hogy az emberek megszokják, amikor barnáról vörösre váltottam. A mostani stílusomat is elfogadják idővel.
Újabb képek fotósorozatból! :)
2014.01.23. 18:27
Kaptam két csodálatosan szép képet Adélról a legutóbbi fotósorozatból! Adél, mint mindig most is tündököl a fotókon! Egyik kedvenc képeim! Íme:
Katt a fotókra a nagyobb megtekintésért!
Újabb animációk! :)
2014.01.23. 14:34
Sziasztok! Készítettem nektek két újabb animációt Adélról a 8:08 Minden reggel adásából! Nagyon jól sikerültek, remélem nektek is tetszenek! :) Íme:
Katt az animációkra a nagyobb megtekintésért!
Miért nyíratta fel a haját Csobot Adél?
2014.01.23. 14:00
Adélt, ma a 8:08 Minden reggelben láthattuk! Sok mindenről mesélt, hiszen a fő téma az új frizurája volt, de ezek mellett a Rózsavölgyi Szalonban és az Orfeumban lévő megjelenéseiről is szót ejtett! Adél gyönyörű mint mindig! Nézzétek meg:
Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998
Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!
Forog a film
Swing Hatás
Abemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!
Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):
számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban