*CSOBOT ADÉL* - Minden Csobot Adélról
Csobot Adél

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.

 

Csobot Adél - Szenes Iván Ami szívemen a számon - CD

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.

A hét képe

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 
Csacsogda

Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!

Adél Facebookja

Instagram képek

Orfeumi fellépések

2014. 08. 07. (elmarad)

Későbbi időpont hamarosan...

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Hírek Adélról mindennap

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Csobot Adél megvált fürtjeitől!

  2014.01.23. 13:59

Voltak akik megrettentek elsőre a látványtól, másoknak hihetetlenül tetszett. Bár anyukája megsiratta, ő viszont nem ijedt meg akkor, amikor a hosszú hajtincsei a földre hullottak, és állítása szerint a stílusváltása nem egy férfi miatt történt. Szőke pedig nem lesz soha!

Kicsinyítéshez kattints a képre!

8:08 Minden reggel - kép Adéltól!

  2014.01.23. 13:42

"Nemsokára a 8:08- ban!!!" Írta Adél

http://distilleryimage5.s3.amazonaws.com/6d591e8283fd11e38ded120785fa0495_7.jpg

Instagram kép!

  2014.01.22. 21:37

Íme egy újabb kép Adéltól, melyen most egy hármas összeállítást láthatunk! Adél a képeken gyönyörű! Nektek mi a véleményetek?!

http://distilleryimage0.s3.amazonaws.com/86bf757283a011e3895d0ed1495dc6f0_7.jpg

Csodálatos Adél! :))

  2014.01.22. 21:31

Adélunk megosztott velünk egy csodálatos képet, mely az Orfeumban a kulisszák mögött készült! Fontos, figyelmet ajánlok mindenkinek  kedvencünk mesésen szép hajára! Nagyon vagány csajszi lett az biztos! Sok sikert Adél!!!! Puszi:* :)))))

"Orfeum!!! Yeeeah!!! :)))" Írta Adél

Újabb fotó az Orfeumból!

  2014.01.22. 20:26

Már csak bő fél óra és kezdetét veszi Adél ma esti fellépése az Orfeumban! Pár perce újabb képet osztott meg velünk az instagram oldalán! Nézzétek csak:

http://distilleryimage5.s3.amazonaws.com/1d4bc1c6839711e3928712858282e89d_7.jpg

Adél holnap a 8:08-ban! ;)

  2014.01.22. 18:45

A holnapi 8:08 Minden reggelben megnézhetjük Csobot Adél új frizuráját! ;)

Újabb képek!

  2014.01.22. 16:23

Sziasztok! :) Találtam két újabb képet! Az első fotón Adélt, Tempfli Erik és Szűcs József társaságában láthatjuk, a második képen pedig már Julia is csatlakozott Adélhoz és Erikhez! Nagyon aranyosak! A képek nagy valószínűséggel a Song 4 Xmas rendezvény után készültek! Íme:

Kicsinyítéshez kattints a képre! Kicsinyítéshez kattints a képre!

Kedvenc képek - újabb ikonok!

  2014.01.22. 15:48

Sziasztok! :) Elhoztam nektek a számomra két legszebb képet Adélról az előző összeállításból! Remélem nektek is tetszenek! Valamint a fotókból ikon képeket is készítettem, összesen 9db.-ot, melyeket az Extrák menüpontban az Adélos ikonok! modulban tekinthettek meg! Szép délutánt! ;)

Kicsinyítéshez kattints a képre! Kicsinyítéshez kattints a képre!

Kicsinyítéshez kattints a képre! Kicsinyítéshez kattints a képre! Kicsinyítéshez kattints a képre!

Változások 2013-tól 2014-ig! ;)

  2014.01.22. 13:58

Pár perce újabb, mesés összeállítást kaptunk Adéltól egy fotón a facebook és az instagram oldalán! A kép lényege Adél hajstílusában rejlik! Csodálatosan szép mindegyik fotón! Nektek mi a véleményetek?! Nézzétek meg:

"2013... És 2014! :))" Írta Adél a képhez

Ízelítő az Esküvő Classic magazinból!

  2014.01.21. 18:23

Sziasztok! Már megvettem a tegnapi napon az Esküvő Classic Magazint, melyben csodálatos képeket tekinthetünk meg Adélról esküvői ruhában, valamint egy hosszab interjút is olvashatunk benne! Most hoztam nektek egy kis ízelítőt:

Csobot Adél még nagyon fiatal, de az Esküvő Classicnak már másodszor sikerült menyasszonyi ruhát adnia rá. Nem mintha azonnal ki akarnánk házasítani, de láthatóan nagyon jól érzi magát benne!

Csobot Adélt a Spoon hajón fotózták, amely valóban tökéletes hátteret ad még a legszebb menyasszonynak is. Részletek és gyönyörű fotók a magazinban...

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Navigáció

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998

01.Főoldal
Hírek Adélról mindennap
02. Csobot Adél
Tudj meg többet róla
03. Extrák
Minden mennyiségben
04. Galéria
Az oldal galériája
05. Események
Adél közelgő fellépései
06. Bejelentkezés
Csak az oldal szerkesztőjének

Life.hu - Adél világa

http://static.origos.hu/s/img/i/1507/20150702csobot-adel-sztarszerzo.jpg?w=320&h=320

Új videósorozat indul a Life.hu-n! 

Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

http://static.origos.hu/s/img/i/1510/20151029igy-lesznek-csodalatosak-a-kormeid2.gif?w=320&h=245

 

Forog a film

Swing Hatás

A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!

Oldal infók

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Nyitás: 2012.11.18
Szerkesztő: vido998
Design: vido998
Css: vido998
Tárhely: GPortal&noob

Hírdetés:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 

Adatlap

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Életkor: 22

Családi állapot: kapcsolatban

Hajszín: vöröses sötétbarna

Szemszín: őzike barna

Csillagjegy: bika

Magasság: 165 cm

Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás

Kedvenc szín: kék

Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes

Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel

Kedvenc előadó: rengeteg van

Kedvenc tárgy: antik zsebóra

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

Életvidám vagyok, tele energiával.

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban

 

Számláló
Indulás: 2012-11-18
 
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG