
Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.
|
|

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.
|
|
Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!
|
|
2014. 08. 07. (elmarad)
Későbbi időpont hamarosan...

|
|
|
|
|
Csobot Adél még jobban kinyílt |
|
2014.01.19. 14:32 |
Finom elegancia, egyedi stílus, lehengerlő személyiség jellemzi a közel egy éve az Orfeumban önálló műsorával hódító mosolyhercegnőt, Csobot Adélt.

Az X-Faktor 2012 harmadik helyezettje Simply Swing című műsorában a harmincas évekig nyúlik vissza (legközelebb január 22-én látható az Orfeumban), de természetesen megszólalnak előadásában a mai modern popzene slágerei is. Az elmúlt egy évben kiforrott, tudatos előadó lett, aki könnyedén leveszi a lábáról a közönséget. Adél az ünnepek után újult erővel vetette bele magát a munkába.
- Nagy öröm volt, hogy karácsonykor otthon lehettem a számomra legfontosabb emberekkel. Szeretem az ünnepeket, ráadásul azok közé tartozom, akik adni és kapni is nagyon szeretnek. Hajlamos vagyok mindent nagyon megszervezni, mindent félreteszek és csak azzal foglalkozom, hogy egy ajándék, egy meglepetés tökéletes legyen. Nagyon tudok örülni más boldogságának! Sokan kérdezik viszont, szoktam-e újévi fogadalmakat tenni. Azt gondolom, ha valaki nagyon elszánt és határozott - és én is annak tartom magam -, akkor év közben is be tudja tartani az adott fogadalmát.
Persze nekem is vannak céljaim, de ezek állandóan változóban vannak. Szeretek élni, fontosnak tartom, hogy sokat fejlődjek és még sok szép pillanatot okozzak azoknak az embereknek, akik szeretnek és akik figyelemmel kísérik a pályafutásomat.
Tavaly mérföldkő volt az életemben az Ami a szívemen a számon című CD, amelyen főleg Szenes Iván dalokat énekelek, illetve óriási élmény a mai napig, hogy lassan egy éve saját estemmel állhatok a pesti mulató színpadára. Minden egyes pillanatát szeretem. Imádom a zenekart, imádom a közönséget, imádom az Orfeumot!
|
Orfeumi fellépés 22-én! |
|
2014.01.17. 18:35 |
"Január 22-én újra Simply Swing az Orfeum színpadán !!! A táncos lábaitokat ne hagyjátok otthon! :)))" Írta Adél

A részletekért KATT a fotóra!
|
Animációk, ikonok! |
|
2014.01.17. 16:52 |
Halihó!! :)) Ismét készítettem nektek, újabb ikon képeket, összesen 9db.-ot , valamint animációkat, 5db.-ot! Remélem tetszenek mindenkinek! ;) Jó hírem pedig, hogy ismét elérhetővé tettem a chatet, így nyugodtan írhattok nekem! Rossz indulatú, trágár szavas üzeneteket nem fogom figyelembe venni, rögtön törlöm őket és tiltom az illetőt, így ajánlhatom, ne fáradjanak! Szép estét mindenkinek!! :):*


|
Kövessétek Adélt! |
|
2014.01.17. 15:00 |
FIGYELEM rajongók! ;) Adélt az instagramon is lehet követni! Akinek van instagram oldala, de még nem követi Adélt, vagy talán nem tudott az oldalról annak itt az alkalom! Adélka is erre buzdítja a rajongóit a facebook oldalán:
http://instagram.com/adelcsobot
"AKI SZERETNE,AZ INSTAGRAM-ON IS TUD KÖVETNI!!!! :) CSÓK" Írta Adél a facebook oldalán

|
Újabb facebookos kép! :) |
|
2014.01.16. 20:42 |
Adél újabb képet osztott meg a facebook és az instagram oldalán! Adél gyönyörű a fotón! Íme:
"Reménykedem a holnapi napsütésben!! :)) Lájk, aki azt szeretné, hogy ragyogó napfény legyen holnap! Csók!;)"

|
Csodálatos Adélok! ;) |
|
2014.01.15. 21:05 |
Adél ismét megosztott egy újabb képet a facebook és az instagram oldalán!! Nagyon szuper képek lettek összeállítva egy fotóra! Adél ennyit fűzött a képhez: ":*" Nézzétek csak:
 |
Újabb kép Adéltól! |
|
2014.01.15. 20:59 |
Adél újabb képet osztott meg a facebook és az instagram oldalán! Nézzétek meg:
"Niii mit találtaaaam!! :) Olyan jó érzés visszaemlékezni...nagyon szerettem!! ;) csodás estét!" Írta

|
Ikonok, animációk! |
|
2014.01.15. 18:43 |
Sziasztok! :)) Sajnos semmi frisst nem kapunk kedvencünkről, ezért ismét készítettem nektek újabb 3db. ikon képet és 4db. animációt is! Remélem tetszenek mindenkinek! Szeretnék szólni, nektek, hogy egy kis időre lezártam a cbox-ot. (chatet) mivel megint jönnek olyan kommentek amiktől falra tudnék mászni... Szánalmas, hogy vannak emberek akik nézik az oldalt és képesek olyanokat írogatni, hogy senkit nem érdekelnek az animációim meg stb. Akkor nem értem miért nézi az a szerencsétlen... az meg egyszerűen felháborító számomra, hogy írogatnak minden féle kitalált neveket, hogy az animációkat azok a személyek készítik....-.-" MOST KIJELENTHETEM MINDENKINEK, HOGY AZ ANIMÁCIÓKAT ÉN KÉSZÍTEM!!!!!!!!!! Egyszer s mindenkorra tűnjenek el ezek az emberek az oldalamról, mert nem vagyok rájuk kíváncsi!!! Azoknak pedig köszönöm szépen akik dícsérő és kedves üzeneteket küldenek nekem itt chatben és e-mailen egyaránt! Szép estét minden kedves látogatómnak! :)) Íme az animációk és az ikonok:


|
Instagram képek! |
|
2014.01.14. 16:42 |
Adél két újabb képet osztott meg az instagram oldalán! Az első fotón a Rózsavölgyi Szalont és a Szenes CD-ket láthatjuk, a másodikon pedig a csodás legginsét tekinthetjük meg! :)))

"BLAM!! KAPOW!! WHOOSH!! WHAAM!! THUNK!! :))"

|
Adél Miskolci fellépésén - animációs kép! |
|
2014.01.13. 19:47 |
Sziasztok! :) Hoztam nektek egy újabb animációs képet! Ez nagyon különleges számomra, hiszen a videót, amelyből kivágtam a képeket Én készítettem még Adél Miskolci fellépésén, mely a Szinvaparkban került megrendezésre! Nézzétek csak:

(Ezt az animációt nem lehet letölteni, csak megnézésre hoztam)
|
| |
|
|

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998
|
|

Új videósorozat indul a Life.hu-n!
Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

|
|
A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!
|
|

Életkor: 22
Családi állapot: kapcsolatban
Hajszín: vöröses sötétbarna
Szemszín: őzike barna
Csillagjegy: bika
Magasság: 165 cm
Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás
Kedvenc szín: kék
Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes
Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel
Kedvenc előadó: rengeteg van
Kedvenc tárgy: antik zsebóra
Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:
Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.
Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:
Életvidám vagyok, tele energiával.
Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):
számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban
|
|
|
|