*CSOBOT ADÉL* - Minden Csobot Adélról
Csobot Adél

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.

 

Csobot Adél - Szenes Iván Ami szívemen a számon - CD

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.

A hét képe

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 
Csacsogda

Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!

Adél Facebookja

Instagram képek

Orfeumi fellépések

2014. 08. 07. (elmarad)

Későbbi időpont hamarosan...

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Hírek Adélról mindennap

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Újabb instagram kép! :)

  2014.01.13. 16:28

Adél négy órája újabb képet osztott meg az instagram oldalán az Újévi fotósorozatból! Adél a képen gyönyörű! Íme:

http://distilleryimage6.s3.amazonaws.com/3c1381907c4211e3a43a0acef2407122_7.jpg

2014. Február 14. Jubileumi Simply Swing!

  2014.01.13. 16:21

Hamarosan 1 éves lesz Adél Simply Swing nevezetű estje az Orfeumban, amit meg kell ünnepelni! Ez alkalommal 2014. február 14.-én, 21.00 órától lesz a Jubileumi Simply Swing estje az Orfeumban, ahol minden nagy Adél rajongónak ott a helye! Én ott leszek, gyertek Ti  is!!! :)) Jegyek hamarosan kaphatóak!

Valamint Adélnak most januárban, 22.-én is lesz egy Simply Swing estje!

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-snc7/485993_424820224278514_2013060137_n.jpg

"Eszméletlenül tudok örülni annak, ha más boldog." - Villáminterjú Csobot Adéllal

  2014.01.13. 16:04

Frissítő szellő, finom elegancia, egyedi stílus, lehengerlő személyiség jellemzi a közel egy éve, önálló műsorával hódító mosolyhercegnőt, Csobot Adélt. Az év végi hajrá utáni pihenés pillanataiban villáminterjúra kértük fel az énekesnőt.

Kicsinyítéshez kattints a képre! Kicsinyítéshez kattints a képre!

–Káprázatos, karácsonyi hangulatú képekkel ajándékoztál meg bennünket. Mi okozott számodra legalább ekkora örömöt az ünnepek alatt?
– Az ünnepek alatt a legnagyobb örömemet abban leltem, hogy otthon lehettem a számomra legfontosabb emberekkel.

–Mit szeretsz jobban: adni vagy kapni? Miért?
– Személyes véleményem az, hogy mindkettő nagyon jó, viszont én eszméletlenül tudok örülni annak, ha más boldog. Szeretek mindent nagyon megszervezni másoknak, hajlamos vagyok olyankor akár mindent félretenni, és csak azzal foglalkozni, hogy egy ajándék, egy meglepetés tökéletes legyen.

–Hogy állsz az újévi fogadalmakkal?
– Nem szeretem azokat. Nem szoktam megfogadni semmit. Ha valaki nagyon elszánt és határozott, év közben is be tudja tartani az adott fogadalmát.

– Céljaim állandóan változóban vannak, de szeretnék nagyon élni, szeretnék sokat fejlődni, megtalálni az utamat, és rengeteg sok szép pillanatot okozni azoknak az embereknek, akik szeretnek, s figyelemmel kísérnek.

–Lassan egyéves lesz a Simply Swing! Miként összegeznéd (pár szóban) ezt az izgalmas utazást?
– Óriási élmény a mai napig számomra az, hogy lassan egy éve saját estemmel állhattam az Orfeum színpadára. Minden egyes pillanatát szerettem, szeretem. Imádom a zenekart, imádom a közönséget, imádom az Orfeumot! Köszönöm!

–Szenes Iván dalai mennyire fűtik be a téli estéket?
– Az én téli estéimet mindenképpen; bízom benne, hogy másokét is. Azt gondolom, ez a lemez egy mérföldköve az életemnek.

–Mit kívánhatok neked?
–  Minden szépet és jót... Talán még azt,hogy 10 év múlva is legyen miről beszélgetnünk.

Újabb animációk! :)

  2014.01.12. 15:05

Halihó! Végre elkészültem négy animációval! Nem kis meló az biztos! Remélem mindenkinek tetszik, rengeteget szenvedtem velük! Folyamatosan, ahogy időm és energiám engedi hozni fogom őket! Tudni kell, hogy akármilyen könnyű dolognak tűnnek, nem azok! Egy animáció több mint 100-200 fotózott képből áll amiket egyesével át kell méretezni utána mindet egyesével animációvá berakni, de megéri a végeredmény miatt! Arról nem beszélve, hogy sokan vissza jeleztetek  chatben és e-mailen, hogy hozzak még, hiszen nagyon jók! Köszönöm!!:)) Szép délutánt!

http://kepkezelo.com/images/94tjhfc98shrlpq39u.gif http://kepkezelo.com/images/fxtf1bakosdyhbqnqtg.gifhttp://kepkezelo.com/images/dve6hmzgz29bmfx5ra6.gif Kicsinyítéshez kattints a képre!

Katt a nagy animációra a továbbiakért!

http://kepkezelo.com/images/z5pck3sdeefwufd0cxgr.gif

Újabb ikon képek!

  2014.01.12. 11:51

Sziasztok! Ahogy tegnap igértem, hoztam nektek újabb ikon képeket, összesen 15db.-ot! Hamarosan jönnek az animációk! Addig is tekintsétek meg az ikonokat! :)

A további ikonokat IDE kattintva nézhetitek meg!

Kicsinyítéshez kattints a képre! Kicsinyítéshez kattints a képre! Kicsinyítéshez kattints a képre!Kicsinyítéshez kattints a képre! Kicsinyítéshez kattints a képre! Kicsinyítéshez kattints a képre!

Újabb instagram kép! :)

  2014.01.12. 10:44

Adél pár perce újabb képet osztott meg az instagram oldalán! A fotóhoz csak ennyit írt: ":)))!!!" Íme:

http://distilleryimage1.s3.amazonaws.com/76a7bbb87b6711e3b93c0aee2b594061_7.jpg

Holnapi újdonságok!

  2014.01.11. 22:28

Sziasztok! :) Ma sajnos, semmi friss nem jelent meg Adélról!:( de, hogy ma se maradjatok friss nélkül, szeretném nektek bejelenteni, hogy a holnapi nap folyamán rengeteg érdekességgel készülök a számotokra! Csodálatos ikonokkal, animációkkal bővítem az oldalt valamint az érdekes modulok sem maradhatnak majd el! Szép estét mindenkinek!! :))

http://kepkezelo.com/images/ujc8rv3268pqcq5zf62.gif

Újabb instagram kép! :)

  2014.01.10. 18:55

Adél az instagram oldalán is megosztott velünk egy képet, mely a Rózsavölgyi Szalonban a Legvidámabb barakk kabaréból készült! Előző bejegyzésemben láthattátok a képeket az előadásról! Íme:

"Oly távol,messze van hazám.." Írta Adél

http://distilleryimage10.s3.amazonaws.com/9049c21a7a1c11e3855e0a22f2d2d906_7.jpg

A legvidámabb barakk - képek!

  2014.01.10. 18:42

Sziasztok! :) Adél megosztotta a Rózsavölgyi Szalon facebook oldaláról a Legvidámabb barakk előadásukból készült képeket a facebook oldalán! Nagyon jó fotók lettek! Én már voltam a kabarén, ajánlom minden Adél rajongónak és azoknak, akik szeretnének egy csúcsszuper előadást látni és szeretnének egy jót nevetni! Most pedig nézzétek meg a fotókat:

A további képeket IDE kattintva tekinthetitek meg!

Fashion Week Budapest - újabb kép!

  2014.01.10. 15:39

2013. Október 19.-én rendezték meg a Fashion Week Budapestet, ahol Csobot Adél is megjelent, mint sztárvendég! Erről most előkerült egy újabb, gyönyörű kép, valamint Adél csodálatos Jesuisbelle ruhában tündököl a fotón! Nézzétek meg:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Adél az eseményről három hónappal ezelőtt megosztott egy képet az instagram oldalán is!

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Navigáció

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998

01.Főoldal
Hírek Adélról mindennap
02. Csobot Adél
Tudj meg többet róla
03. Extrák
Minden mennyiségben
04. Galéria
Az oldal galériája
05. Események
Adél közelgő fellépései
06. Bejelentkezés
Csak az oldal szerkesztőjének

Life.hu - Adél világa

http://static.origos.hu/s/img/i/1507/20150702csobot-adel-sztarszerzo.jpg?w=320&h=320

Új videósorozat indul a Life.hu-n! 

Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

http://static.origos.hu/s/img/i/1510/20151029igy-lesznek-csodalatosak-a-kormeid2.gif?w=320&h=245

 

Forog a film

Swing Hatás

A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!

Oldal infók

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Nyitás: 2012.11.18
Szerkesztő: vido998
Design: vido998
Css: vido998
Tárhely: GPortal&noob

Hírdetés:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 

Adatlap

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Életkor: 22

Családi állapot: kapcsolatban

Hajszín: vöröses sötétbarna

Szemszín: őzike barna

Csillagjegy: bika

Magasság: 165 cm

Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás

Kedvenc szín: kék

Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes

Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel

Kedvenc előadó: rengeteg van

Kedvenc tárgy: antik zsebóra

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

Életvidám vagyok, tele energiával.

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban

 

Számláló
Indulás: 2012-11-18
 
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG