
Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.
|
|

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.
|
|
Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!
|
|
2014. 08. 07. (elmarad)
Későbbi időpont hamarosan...

|
|
|
|
|
Adél a Powerplate edzőtermében járt! |
|
2014.01.09. 15:56 |
Adél ismét volt a Powerplate edzőtermében, egy órával ezelőtt pedig egy kis videót osztott meg a Powerplate facebook oldaláról! Jó kis videó nagyon a háttérben is Adél első saját lemezéről az Engem nem lehet elfelejteni c. számát hallhatjuk! Nézzétek meg:
"Beugrottam edzeni! Zseniális volt :)) szépséges délutánt mindenkinek!" Írta Adél
|
Újabb instagram kép! :) |
|
2014.01.08. 22:33 |
Adél egy újabb képet osztott meg a rajongóival az instagram oldalán! A fotón a körmei új színét és a csodálatos karóráját mutatta meg! :)
"Szeretem a körmöm új színét! ;)" Írta Adél

|
Újabb animációk - ikonok! |
|
2014.01.08. 19:23 |
Készítettem nektek újabb animációkat, melyeket már meg is tekinthettek az Extrák menüpontban az Adélos animációk! modulban! Az animációkat csak saját használatra tölthetitek le, más oldalra vagy sajátként feltüntetni őket szigorúan tilos!

Valamint készítettem újabb, 6db. ikon képet, melyeket az Adélos ikonok! modulban tekinthettek meg! :)

|
Harkányi Szüreti Fesztivál 2013, újabb képek! |
|
2014.01.08. 18:57 |
Istenes Bence szeptember 08.-án a Harkányi Szüreti Fesztiválon lépett fel! Akkor Adél is elkísérte az eseményre ahol képek is készültek! Ezeket a fotókat még nem láthattátok az oldalon! A további képekért katt IDE! Íme:



A nagyobb képekért, KATT a fotókra!
|
Ami szívemen a számon lemez borító |
|
2014.01.07. 18:13 |
Adél megosztotta az Ami szívemen a számon című lemezének a borítóját az instagram és a facebook oldalán, a képhez pedig idézett a dalszövegből! Íme:
"Lehetnél egy kissé kedvesebb hozzám, s ha másképp érzel: legalább hazudj nekem! :))) Jó kedvet mindenkinek! ;)" Írta Adél a borítóhoz

|
Újabb modul - frissítések! |
|
2014.01.06. 21:15 |
Mára is készültem nektek újdonságokkal! :) Hoztam nektek újabb saját készítésű 10 ikon képet, 2 új saját készítésű animációt valamint újabb modult hoztam létre az Extrák menüpontban, melynek címe: Táncdalfesztivál - videók! Ebben a modulban a kedvenc előadóimnak az egyik legnagyobb slágereit hallhatjátok, melyeket az 1968-as Táncdalfesztiválon énekeltek el és Örök helyet foglaltak el a Magyar slágerek között! Egyszerűen tökéletes számok! Hallgassátok meg őket! Szépséges, Adélos estét!:)

|
Újabb Instagram kép - facebook bejegyzés |
|
2014.01.06. 17:44 |
Sziasztok! :) Adél egy újabb képet osztott meg az instagram oldalán! A fotón Kiss Szilvit láthatjuk amint az új fodrász üzletében vidáman pózol! Adél a képhez ezt írta: "@kissszilvia ! Új év, új hely, csók!!!!"
Valamint Adél a facebook oldalán üzent a rajongóknak: "Jó reggelt mindenkinek!!!! Hétfő van!!! Hát akkor vágjunk bele! De mosolyogva!!! :))"

|
Újabb instagram kép! :) |
|
2014.01.05. 14:13 |
Sziasztok! :) Adél egy újabb gyönyörű képet osztott meg az instagram oldalán! A fotó az Orfeumban készült és mint mindig a haját Kiss Szilvi készítette el! :) Íme:

|
| |
|
|

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998
|
|

Új videósorozat indul a Life.hu-n!
Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

|
|
A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!
|
|

Életkor: 22
Családi állapot: kapcsolatban
Hajszín: vöröses sötétbarna
Szemszín: őzike barna
Csillagjegy: bika
Magasság: 165 cm
Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás
Kedvenc szín: kék
Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes
Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel
Kedvenc előadó: rengeteg van
Kedvenc tárgy: antik zsebóra
Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:
Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.
Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:
Életvidám vagyok, tele energiával.
Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):
számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban
|
|
|
|