|
A Rózsavölgyi Szalonban december 28-án mutatják be A legvidámabb barakk című előadást, mely az 1945 és 1989 közötti időszakban született legjobb kabaré jeleneteket dolgozza fel. Az előadást a korszak legjobb ismerője, a hazai kabaréjátszás doyenje, Kalmár Tibor rendezi. Heller Tamással a készülő bemutatóról és a kabaré világában eltöltött csaknem hatvan évéről beszélgettünk. INTERJÚ
A produkció a korszak legismertebb szerzőitől merít, úgy mint Peterdi Pál, Tabi László, Komlós János, Róna Tibor vagy Trunkó Barnabás, de megelevenedik a legendás Hacsek és Sajó alakja is. Emellett felcsendülnek a kor legismertebb dalai, a Dunnyuskától a Kalinkáig, a Sződd a selymet elvtárs és a Hegyek között, völgyek között, valamint elhangzanak a korabeli táncdalfesztiválok legnagyobb slágerei Csobot Adél, Kovács István és Heller Tamás tolmácsolásában.
- Mire utal a cím?
- A legvidámabb barakk kifejezést a szocializmus idején mondták ránk a környező országban élők. Igen, itt egy kicsit jobb, szabadabb élet volt, mint a hozzánk hasonló berendezkedésű országokban. Persze csak bizonyos korlátok között.
- Milyenek ezek a jelentek, tréfák, mennyire mutatnak pontos képet az adott korról?
- Sok olyan jelenet van benne, amit már régebbről is ismertem, vagy esetleg már játszottam is, de mondhatom, hogy ezek mára már mind klasszikus kabarétréfákká váltak. Azt szoktuk mondani, hogy a kabaré, ezen belül is különösen a politikai kabaré mindig a történelem a lenyomata. Ebből meg lehet tudni, hogy mi volt éppen '56-ban vagy '68-ban. Az ötvenes években íródott történeteken érződik, hogy meddig lehetett elmenni. A későbbi időszakban, mondjuk, a hetvenes-nyolcvanas években már érezni, hogy többet lehetett kimondani. Abban az időben például a Patyolatot, a taxisokat lehetett cseszegetni, az volt a téma, hogy a boltban nincs banán. Ma ez már nem érdekes. Bár a hivatalokban ma is olyan kupleráj van, mint ami akkor volt. Ott nincs nagy változás.
- A kabarészámokat különböző mozgalmi dalok, csasztuskák színesítik, felhangoznak a táncdalfesztiválok nagy slágerei. Van kedvenced ezek közül?
- Énekelek egy nagy truvájt, az Egy családfa lombos ága című számot, aminek az az érdekessége, hogy a szövegét az édesapám írta. Ez egy olyan gyorsbeszédű szám, mint amiket annak idején Kazal László és Rátonyi Róbert énekelt. Hogy miről szól? Egy családfát fogok megénekelni. Aki pedig utánam énekli, ez is a poénja a dalnak, annak fizetek egy üveg pezsgőt.
- A kabaré az egész életedet meghatározta. Hogyan kerültél kapcsolatba vele és miért szerettél bele?
- Ismered azt a dalt, hogy Az én apukám olyan híres bohóc volt?
- Hát persze.
- Na, az én apukám egy nagyon híres kabaré társulatnak volt a tagja Debrecenben, amit Dongó Színpadnak hívtak. 1954-ben Obersovszky Gyula elindított egy szatirikus újságot Debrecenben, valami olyasmit, mint a Ludas Matyi, aminek Dongó volt a címe. Ez olyan sikeres lett nem csak a városban, de az egész megyében, hogy a szerkesztők arra gondoltak, hogy akár élőben is elő lehetne adni az egyes karcolatokat, szövegeket. Így alakult meg a Dongó Színpad, aminek tagja volt például Pálfy József, a volt Magyarország főszerkesztője, későbbi párizsi tudósító, az öccse Pálfy István egyetemi tanár, akinek a fia a mostani Pálfy Pista és az én apukám is, aki az idők folyamán olyan professzionális művelőjévé vált a szakmának, hogy Debrecen Salamon Bélájaként emlegették. Gyerekként, nyolc évesen néztem őket, minden előadásukon ott voltam.
- Mi fogott meg, ami miatt azt gondoltad, hogy felnőttként te is ilyesmit akarsz majd csinálni?
- Rögtön megéreztem a humor forrását, hogy mit parodizálnak ki és azt hogyan, milyen eszközökkel teszik. Kitaláltuk, hogy a Dongó Színpadnak legyen egy ifjúsági tagozata és létrehoztuk a Fricska Együttest. Beneveztünk az 1965-ös Ki mit tud?-ra, a középdöntőben estünk ki, de akkor én már nagyon meg voltam fertőzve. Mint minden valamire való kabarista, én is úgy kezdtem, hogy parodizáltam ismert embereket. Utánoztam, mert volt kit utánozni.
- Kiket?
- Például Kabos Gyulát, Csortos Gyulát, Latabár Kálmánt, Rátonyi Róbertet, Feleki Kamillt, Latinovits Zoltánt, Abodi Bélát, Kellér Dezsőt. Egy idő után már tréfákat és kabarékat is játszottam, sőt elvégeztem a táncdal stúdiót, hivatásos táncdalénekes lettem és írtam számokat is. A szórakoztató ipar felé mentem, de világéletemben színész akartam lenni. Mégpedig azért, mert láttam a Csárdáskirálynőben Rátonyi Róbertet, és akkor azt mondtam: ilyen akarok lenni, mint Rátonyi Róbert. Majd jött a hatvanas évek eleje, és akkor azt mondtam: Ki ez a pali? Bodrogi Gyula. Mit csinál? Ez óriási. A zenés vígjátékok tömkelegét játszotta a József Attila Színházban. És akkor olyan akartam lenni, mint Bodrogi. De a színészideálom, aki mindent tud a kabaréban is, Haumann Péter. Szerencsére összehozott vele a sors, játszhattam vele egy színpadon a Doktor úr című zenés vígjátékban még 1996-ban. Visszatérve, sajnos nem vettek fel a Színművészeti Főiskolára, ahová 1965-ben jelentkeztem, de nem azért, mert nem voltam tehetséges, hanem azért, mert azt mondták: túl kész van a gyerek. Akkor megsértődtem, hogy ide soha többet nem jövök. Aztán 1972-ben látott az éjszakában fellépni Lendvai Ferenc rendező, színházi szakember és ő bedobott a mélyvízbe. Még abban az évben leszerződtetett a Csokonai Színházhoz, a Sybill című operett táncos komikus szerepére Hat évet töltöttem ott és mindent eljátszottam, operetteket, musicaleket, drámákat, még balettoztam is. De világ életemben az Operettszínházba szerettem volna felkerülni. Igen ám, de oda nem hívtak, viszont a Mikroszkópra igen. Mondtam magamnak: ott van szemben, majd csak átmegyek. Egyszer valóban felmerült, hogy átszerződök, de végül a két igazgató a fejem felett megállapodott, hogy maradjak a Mikroszkópon. Végül harmincnégy évet töltöttem ott.
Olvass tovább IDE kattintva!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
