*CSOBOT ADÉL* - Minden Csobot Adélról
Csobot Adél

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.

 

Csobot Adél - Szenes Iván Ami szívemen a számon - CD

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.

A hét képe

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 
Csacsogda

Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!

Adél Facebookja

Instagram képek

Orfeumi fellépések

2014. 08. 07. (elmarad)

Későbbi időpont hamarosan...

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Hírek Adélról mindennap

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Sorsolás, figyelem! :)

  2013.12.27. 12:42

Sziasztok! :) Adél megosztotta a facebook oldalán a Legvidámabb barakk - beszélgetés a művészekkel című kis videót, melyet már 2x is megosztottam veletek a lapon, most viszont Adél 2-2 jegyet fog kisorsolni a dec. 29-30-ai előadásra!!! Osszátok a linket a facebookon!!! Szépséges napot mindenkinek! :)

"A legvidámabb barakk! :) Figyelem,figyelem!!! Minél többen osszuk meg!! A megosztók közül kisorsolunk 2-2 jegyet a most december 29-i és 30-i előadásra! Juujjj de jó lesz! :))" Írta Adél a videóhoz

Újabb instagram képek! :)

  2013.12.27. 08:43

Sziasztok! :) Adél tegnap este ismét megosztott két képet az instagram oldalán! Nézzétek meg:

        "Karàcsonyi àlom."             "Annyira szeretem!!!"

http://distilleryimage9.s3.amazonaws.com/314207a26e8011e3a14612d24ed1fd89_7.jpg http://distilleryimage9.s3.amazonaws.com/52e9ebc66e8111e3b46312bcfa99d775_7.jpg

Adél itthon van! :)

  2013.12.26. 20:33

Sziasztok! :) Adél megosztott az instagram oldalán egy újabb képet, melyből kiderül, hogy itthon van és már próbálnak a Rózsavölgyiben a Legvidámabb barakkra ! Nézzétek meg:

"A legvidàmabb barakk! -próba" Írta Adél

http://distilleryimage0.s3.amazonaws.com/e91440086e6111e3af9d1246b2d85d90_7.jpg

Heller Tamás: "Ez a műfaj egy szakma"

  2013.12.26. 07:25

A Rózsavölgyi Szalonban december 28-án mutatják be A legvidámabb barakk című előadást, mely az 1945 és 1989 közötti időszakban született legjobb kabaré jeleneteket dolgozza fel. Az előadást a korszak legjobb ismerője, a hazai kabaréjátszás doyenje, Kalmár Tibor rendezi. Heller Tamással a készülő bemutatóról és a kabaré világában eltöltött csaknem hatvan évéről beszélgettünk. INTERJÚ

A produkció a korszak legismertebb szerzőitől merít, úgy mint Peterdi Pál, Tabi László, Komlós János, Róna Tibor vagy Trunkó Barnabás, de megelevenedik a legendás Hacsek és Sajó alakja is. Emellett felcsendülnek a kor legismertebb dalai, a Dunnyuskától a Kalinkáig, a Sződd a selymet elvtárs és a Hegyek között, völgyek között, valamint elhangzanak a korabeli táncdalfesztiválok legnagyobb slágerei Csobot Adél, Kovács István és Heller Tamás tolmácsolásában.

- Mire utal a cím?

- A legvidámabb barakk kifejezést a szocializmus idején mondták ránk a környező országban élők. Igen, itt egy kicsit jobb, szabadabb élet volt, mint a hozzánk hasonló berendezkedésű országokban. Persze csak bizonyos korlátok között.

Kovács István, Csobot Adél és Heller Tamás (forrás: Rózsavölgyi Szalon)

- Milyenek ezek a jelentek, tréfák, mennyire mutatnak pontos képet az adott korról?

- Sok olyan jelenet van benne, amit már régebbről is ismertem, vagy esetleg már játszottam is, de mondhatom, hogy ezek mára már mind klasszikus kabarétréfákká váltak. Azt szoktuk mondani, hogy a kabaré, ezen belül is különösen a politikai kabaré mindig a történelem a lenyomata. Ebből meg lehet tudni, hogy mi volt éppen '56-ban vagy '68-ban. Az ötvenes években íródott történeteken érződik, hogy meddig lehetett elmenni. A későbbi időszakban, mondjuk, a hetvenes-nyolcvanas években már érezni, hogy többet lehetett kimondani.  Abban az időben például a Patyolatot, a taxisokat lehetett cseszegetni, az volt a téma, hogy a boltban nincs banán. Ma ez már nem érdekes. Bár a hivatalokban ma is olyan kupleráj van, mint ami akkor volt. Ott nincs nagy változás.

- A kabarészámokat különböző mozgalmi dalok, csasztuskák színesítik, felhangoznak a táncdalfesztiválok nagy slágerei. Van kedvenced ezek közül?

- Énekelek egy nagy truvájt, az Egy családfa lombos ága című számot, aminek az az érdekessége, hogy a szövegét az édesapám írta. Ez egy olyan gyorsbeszédű szám, mint amiket annak idején Kazal László és Rátonyi Róbert énekelt. Hogy miről szól? Egy családfát fogok megénekelni. Aki pedig utánam énekli, ez is a poénja a dalnak, annak fizetek egy üveg pezsgőt.

- A kabaré az egész életedet meghatározta. Hogyan kerültél kapcsolatba vele és miért szerettél bele?

- Ismered azt a dalt, hogy Az én apukám olyan híres bohóc volt?

- Hát persze.

- Na, az én apukám egy nagyon híres kabaré társulatnak volt a tagja Debrecenben, amit Dongó Színpadnak hívtak. 1954-ben Obersovszky Gyula elindított egy szatirikus újságot Debrecenben, valami olyasmit, mint a Ludas Matyi, aminek Dongó volt a címe. Ez olyan sikeres lett nem csak a városban, de az egész megyében, hogy a szerkesztők arra gondoltak, hogy akár élőben is elő lehetne adni az egyes karcolatokat, szövegeket. Így alakult meg a Dongó Színpad, aminek tagja volt például Pálfy József, a volt Magyarország főszerkesztője, későbbi párizsi tudósító, az öccse Pálfy István egyetemi tanár, akinek a fia a mostani Pálfy Pista és az én apukám is, aki az idők folyamán olyan professzionális művelőjévé vált a szakmának, hogy Debrecen Salamon Bélájaként emlegették. Gyerekként, nyolc évesen néztem őket, minden előadásukon ott voltam.

- Mi fogott meg, ami miatt azt gondoltad, hogy felnőttként te is ilyesmit akarsz majd csinálni?

- Rögtön megéreztem a humor forrását, hogy mit parodizálnak ki és azt hogyan, milyen eszközökkel teszik. Kitaláltuk, hogy a Dongó Színpadnak legyen egy ifjúsági tagozata és létrehoztuk a Fricska Együttest. Beneveztünk az 1965-ös Ki mit tud?-ra, a középdöntőben estünk ki, de akkor én már nagyon meg voltam fertőzve. Mint minden valamire való kabarista, én is úgy kezdtem, hogy parodizáltam ismert embereket. Utánoztam, mert volt kit utánozni.

- Kiket?

- Például Kabos Gyulát, Csortos Gyulát, Latabár Kálmánt, Rátonyi Róbertet, Feleki Kamillt, Latinovits Zoltánt, Abodi Bélát, Kellér Dezsőt. Egy idő után már tréfákat és kabarékat is játszottam, sőt elvégeztem a táncdal stúdiót, hivatásos táncdalénekes lettem és írtam számokat is. A szórakoztató ipar felé mentem, de világéletemben színész akartam lenni. Mégpedig azért, mert láttam a Csárdáskirálynőben Rátonyi Róbertet, és akkor azt mondtam: ilyen akarok lenni, mint Rátonyi Róbert. Majd jött a hatvanas évek eleje, és akkor azt mondtam: Ki ez a pali? Bodrogi Gyula. Mit csinál? Ez óriási. A zenés vígjátékok tömkelegét játszotta a József Attila Színházban. És akkor olyan akartam lenni, mint Bodrogi. De a színészideálom, aki mindent tud a kabaréban is, Haumann Péter. Szerencsére összehozott vele a sors, játszhattam vele egy színpadon a Doktor úr című zenés vígjátékban még 1996-ban. Visszatérve, sajnos nem vettek fel a Színművészeti Főiskolára, ahová 1965-ben jelentkeztem, de nem azért, mert nem voltam tehetséges, hanem azért, mert azt mondták: túl kész van a gyerek. Akkor megsértődtem, hogy ide soha többet nem jövök. Aztán 1972-ben látott az éjszakában fellépni Lendvai Ferenc rendező, színházi szakember és ő bedobott a mélyvízbe. Még abban az évben leszerződtetett a Csokonai Színházhoz, a Sybill című operett táncos komikus szerepére Hat évet töltöttem ott és mindent eljátszottam, operetteket, musicaleket, drámákat, még balettoztam is. De világ életemben az Operettszínházba szerettem volna felkerülni. Igen ám, de oda nem hívtak, viszont a Mikroszkópra igen. Mondtam magamnak: ott van szemben, majd csak átmegyek. Egyszer valóban felmerült, hogy átszerződök, de végül a két igazgató a fejem felett megállapodott, hogy maradjak a Mikroszkópon. Végül harmincnégy évet töltöttem ott.

Olvass tovább IDE kattintva!

Adél otthon van! :)

  2013.12.24. 21:58

Adél ismét megosztott az instagram oldalán egy képet! Nagyon boldog, hogy otthon lehet a számára legfontosabb emberekkel!

"2013.12.24. este csendes és szentséges..itthon vagyok! A számomra legfontosabb emberekkel, köszönöm." Írta

http://distilleryimage2.s3.amazonaws.com/3c6071726cd311e3bb8c12edc5ec29b2_7.jpg

Újabb instagram kép! :)

  2013.12.24. 21:53

Adél az instagram oldalán megosztott egy újabb, számomra nagyon gyönyörű képet, melyen éppen egy gömböt akaszt a fára...! Nézzétek meg:

"Boldog karácsonyt mindenkinek!!!!!:)))))" Írta Adél

http://distilleryimage7.s3.amazonaws.com/d5fe53906ccd11e39b121244bd87b11b_7.jpg

Újabb facebookos kép! :)

  2013.12.24. 21:48

Sziasztok! :) Adél a facebook oldalán megosztott ismét egy újabb képet, mely ugyancsak megint a karácsonyi fotósorozatból való! A fotót már múltkor láthattátok a lapon valamint a facebook oldalunkon is borítóképnek beállítva! Azt azonban a Legyél egy napra modell! facebookos oldal osztotta meg feliratosan! Most viszont szöveg nélkül, eredetiben láthatjuk a képet! Íme:

"Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!! Örömteli és nyugodt szentestét!" Írta Adél a facebook oldalán

Csobot Adél és a Tatu! :)

  2013.12.24. 18:20

Sziasztok! :) A mai napon ismét megjelent egy kép Adél karácsonyi fotósorozatából, és mivel ma van Karácsony és hamarosan itt a Szilveszter ezért egyre több kép jelenik meg a sorozatból nap mint nap! Hamarosan az egész fotósorozatot láthatjuk!! Most nézzétek meg a legfrissebb képet:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Kellemes ünnepeket! :)

  2013.12.24. 17:37

Mégegyszer Nagyon Kellemes Ünnepeket kívánok az összes Adél rajongónak illetve a  látogatóimnak!! El sem hiszem, az oldalnak már ez a második karácsonya!!!!! :))) Legyen a fa alatt sok-sok ajándék és pihenjetek sokat!!!!!!!! Merry Xmas:$$$ vido998

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Újabb facebookos kép! :)

  2013.12.24. 13:39

Sziasztok! :) Adél a facebook oldalán egy újabb képet osztott meg a karácsonyi fotósorozatból! Szavakat nem találok a képre, egyszerűen tökéletes!!! Szép napot! :3

"Mindenki feldíszítette már a fenyőfáját ?! ;)) csodálatos napooooot!!!!!!!!!! :D" Írta Adél

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Navigáció

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998

01.Főoldal
Hírek Adélról mindennap
02. Csobot Adél
Tudj meg többet róla
03. Extrák
Minden mennyiségben
04. Galéria
Az oldal galériája
05. Események
Adél közelgő fellépései
06. Bejelentkezés
Csak az oldal szerkesztőjének

Life.hu - Adél világa

http://static.origos.hu/s/img/i/1507/20150702csobot-adel-sztarszerzo.jpg?w=320&h=320

Új videósorozat indul a Life.hu-n! 

Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

http://static.origos.hu/s/img/i/1510/20151029igy-lesznek-csodalatosak-a-kormeid2.gif?w=320&h=245

 

Forog a film

Swing Hatás

A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!

Oldal infók

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Nyitás: 2012.11.18
Szerkesztő: vido998
Design: vido998
Css: vido998
Tárhely: GPortal&noob

Hírdetés:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 

Adatlap

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Életkor: 22

Családi állapot: kapcsolatban

Hajszín: vöröses sötétbarna

Szemszín: őzike barna

Csillagjegy: bika

Magasság: 165 cm

Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás

Kedvenc szín: kék

Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes

Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel

Kedvenc előadó: rengeteg van

Kedvenc tárgy: antik zsebóra

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

Életvidám vagyok, tele energiával.

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban

 

Számláló
Indulás: 2012-11-18
 
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG