*CSOBOT ADÉL* - Minden Csobot Adélról
Csobot Adél

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.

 

Csobot Adél - Szenes Iván Ami szívemen a számon - CD

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.

A hét képe

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 
Csacsogda

Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!

Adél Facebookja

Instagram képek

Orfeumi fellépések

2014. 08. 07. (elmarad)

Későbbi időpont hamarosan...

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Hírek Adélról mindennap

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Újabb instagram kép! :)

  2013.12.21. 06:48

Adél a tegnap este folyamán egy újabb képet osztott meg az instagram oldalán! Nézzétek meg:

"Elvarázsolva." Írta a képhez

http://distilleryimage5.s3.amazonaws.com/8023fba469c211e3b90c1211b6281a69_7.jpg

Csobot Adél: Élvezd az életet dalszöveg

  2013.12.20. 21:40

Szenes Andi megosztotta az Élvezd az életet c. számot, melyet Adél énekel az új feldolgozásban! A videó különlegessége pedig az, hogy dalszöveggel együtt tekinthető meg! ;)

Adél és Szilvi! :)

  2013.12.20. 16:46

"Buli volt a parókaüzletben!!! ;))))" Írta Adél az instagramon

http://distilleryimage5.s3.amazonaws.com/2652084a698c11e395e70e737a883845_7.jpg

Újabb instagram kép! :)

  2013.12.20. 15:56

Sziasztok! :) Adél egy újabb képet osztott meg az instagram oldalán a csodálatos karácsonyi fotósorozatból! :)

"Jajjjjj de várom a Karácsonyt!!!!" Írta Adél

http://distilleryimage3.s3.amazonaws.com/7c940048697611e3b6a7126315c1ffe7_7.jpg

Csobot Adél fellépés Hegyvidéki Központ

  2013.12.20. 13:49

Ismét megjelent egy videó Adél Hegyvidéki Központban lévő fellépéséről! Most egy összeállított verziót láthattok, melyet megint csak Szenes Andi osztott meg a youtube oldalán!

2013-12-19 Story

  2013.12.20. 11:29

Sziasztok! :) Adélról a Story magazinban két oldalas cikket olvashatunk! Megtudhatjuk, hogy hogyan is készül a szilveszteri buliba, valamint csodálatos képeket láthatunk a karácsonyi fotósorozatából! Érdemes megvenni!

loading

A legvidámabb barakk - interjúk

  2013.12.20. 11:14

Adél december 28.-án a Rózsavölgyi Szalonban, A legvidámabb barakk című kabaréban fog szerepelni! A Rózsavölgyi Szalon megosztott egy videót a youtube oldalukon, melyben bepillantást kapunk a próbákba! Az összeállításban interjúkat is láthatunk, melyben Adél is nyilatkozik! Nézzétek meg:

"December 28-án mutatjuk be Csobot Adéllal, Kovács Istvánnal és Heller Tamással A legvidámabb barakk című kabaré előadásunkat, melyben az 1945-től 1989-ig terjedő időszak legismertebb slágerei mellett a korszak legkedveltebb kabaré jeleneteit láthatják. Ez alkalomból beszélgettünk az előadás rendezőjével, Kalmár Tiborral, zenei szerkesztőjével, Szilassy Nellyvel és a színészekkel"

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Csobot Adél fellépés Hegyvidék Központ (Kicsit szomorkás a hangulatom máma)

  2013.12.20. 06:27

Szenes Andi a youtube oldalán megosztott egy összevágott videót Adél Hegyvidéki minikoncertjéről! Nézzétek meg:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Kicsinyítéshez kattints a képre!

2013-12-18 Epizód

  2013.12.19. 14:47

loading

Újabb kép! :)

  2013.12.19. 06:32

Sziasztok! :) A Legyél egy napra modell! facebook oldalon egy újabb borítóképre váltottak, melyen Adélt láthatjuk a karácsonyi fotósorozatából! Ismét egy újabb kép jelent meg! Íme:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

https://www.facebook.com/legyelegynapramodell

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Navigáció

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998

01.Főoldal
Hírek Adélról mindennap
02. Csobot Adél
Tudj meg többet róla
03. Extrák
Minden mennyiségben
04. Galéria
Az oldal galériája
05. Események
Adél közelgő fellépései
06. Bejelentkezés
Csak az oldal szerkesztőjének

Life.hu - Adél világa

http://static.origos.hu/s/img/i/1507/20150702csobot-adel-sztarszerzo.jpg?w=320&h=320

Új videósorozat indul a Life.hu-n! 

Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

http://static.origos.hu/s/img/i/1510/20151029igy-lesznek-csodalatosak-a-kormeid2.gif?w=320&h=245

 

Forog a film

Swing Hatás

A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!

Oldal infók

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Nyitás: 2012.11.18
Szerkesztő: vido998
Design: vido998
Css: vido998
Tárhely: GPortal&noob

Hírdetés:

Kicsinyítéshez kattints a képre!

 

Adatlap

Kicsinyítéshez kattints a képre!

Életkor: 22

Családi állapot: kapcsolatban

Hajszín: vöröses sötétbarna

Szemszín: őzike barna

Csillagjegy: bika

Magasság: 165 cm

Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás

Kedvenc szín: kék

Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes

Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel

Kedvenc előadó: rengeteg van

Kedvenc tárgy: antik zsebóra

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:

Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:

Életvidám vagyok, tele energiával.

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):

számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban

 

Számláló
Indulás: 2012-11-18
 
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG