
Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.
|
|

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.
|
|
Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!
|
|
2014. 08. 07. (elmarad)
Későbbi időpont hamarosan...

|
|
|
|
|
X-Faktoros segítség a mézeskalács sütésben |
|
2013.12.18. 22:10 |
Több ezer mézeskalácsszív készült az elmúlt napokban, hogy pótolja a hiányzó mennyiséget az Ökumenikus Segélyszervezet Bazilika előtti adománypontján. Vastag Csaba és Oláh Gergő segítettek az utánpótlást sütő rászoruló gyermekeknek, Csobot Adél és Kocsis Tibor pedig az adománypontnál hívta fel a figyelmet a rászorulók támogatására.

|
Újabb kép a karácsonyi fotósorozatból! |
|
2013.12.18. 18:16 |
Sziasztok! :) Megjelent egy újabb gyönyörű kép Adél karácsonyi fotósorozatából! Nézzétek meg:

|
Kocsis Tibor és Csobot Adél a legmosolygósabb önkéntesek |
|
2013.12.18. 18:05 |
Advent utolsó hetében Kocsis Tibor és Csobot Adél is önkéntesnek állt, a Bazilikánál ugyanis olyan sok fogyott a mézeskalácsokból, amivel a gyűjtéshez csatlakozóknak köszönetet mondanak, hogy újabb szállítmányra volt szükség.
A sztárok az Ökumenikus Segélyszervet adománypontjához érkeztek meg az utánpótlással, amelyet délután Vastag Csaba és Oláh Gergő gyermekekkel együtt, frissen sütött ki. Előbb csinosan becsomagolták a szíveket és más kedves formákat, majd a pult mögött és a vásárban körbejárva népszerűsítették az akciót.
A mosolygó önkéntesek az Adventi Ünnep a Bazilikánál kivilágított házikói között és később a korcsolyapályánál olyan nagy feltűnést keltettek, hogy percekre leállt az élet.
Rajongóiknak arról meséltek, számukra mit jelent az adventi időszak és miért szeretnék a vásári forgatagban is minél több ember figyelmét felhívni a nélkülözőket támogató gyűjtésre.
A képeket IDE kattintva tekinthetitek meg! |
Újabb Orfeumi időpont! :) |
|
2013.12.18. 18:00 |
Adél 2014. január 22.-én ismét fellép az Orfeumban Simply Swing Időutazás Csobot Adéllal néven! :)
Íme a januári fellépőlista:

|
Vastag Csaba és Oláh Gergő segítettek az Ökumenikus Segélyszervezet mézeskalács szíveinek elkészítésében |
|
2013.12.18. 17:52 |
Budapest – Az Ökumenikus Segélyszervezet a Szent István Bazilika előtti karácsonyi vásárban felállított adománypontján önkéntesek fogadják az odaérkezőktől a pénzadományokat. A gyűjtéshez csatlakozók, illetve érdeklődők egy-egy mézeskalács szívet kapnak emlékbe, köszönetképpen. Az elmúlt hetekben annyi látogató érkezett az Ökumenikus Segélyszervezethez, hogy idő előtt elfogytak az erre a célra sütött mézeskalácsok. Forrás: segelyszervezet.hu
 
Éppen ezért az elmúlt napokban ismét begyújtották a Segélyszervezet önkéntesei a sütőket és a mai alkalommal készített mennyiséggel együtt, most már több ezer sütemény pótolja az elfogyott mézeskalácsokat. A két X-Faktor győztes, Vastag Csaba és Oláh Gergő, a Segélyszervezet budapesti intézménynek gyermekkarácsonyán részt vevő gyermekeket nem csak jelenlétükkel és éneklésükkel lepték meg, hanem a vidám hangulatú rendezvény keretében együtt készítettek el egy újabb adag karácsonyi süteményt. A friss mézeskalácsokat pedig Csobot Adél és Kocsis Tibor adja át ma este a Bazilikánál dolgozó önkénteseknek, ezzel is népszerűsítve a december 23-áig nyitva tartó adománypontot!
|
Bence megosztása! :) |
|
2013.12.16. 20:48 |
"veeege!!! gratulalok Doranak!!! nektek pedig nagyon koszonom a figyelmet... imadtam ezt a fel evet :))))" Írta Bence a facebook oldalán

|
Újabb instagram kép! :) |
|
2013.12.16. 18:44 |
Adél egy újabb, cuki képet osztott meg az instagram oldalán! Nézzétek meg:
"Benne vagyok a tévében! :)))" Írta Adél

|
Együtt távozott az X-Faktorból Csobot és Istenes |
|
2013.12.16. 17:48 |
Csobot Adél és Istenes Bence, az X-Faktor tavalyi felfedezettje és a műsorvezető szinte elválaszthatatlanok egymástól.

Ahogy vasárnap a Life.hu megírta, Csobot Adél és Istenes Bence között úgy tűnik, több van barátságnál. Az legalábbis teljesen biztos, hogy nem úgy néznek ki, mint akik a minap szakítottak, ugyanis arra lettünk figyelmesek, hogy a backstage-ben ölelik egymást.
Amit láttunk, persze puszta baráti ölelés is lehetett volna. Ám az, hogy az After-X adása után - nagyon jó hangulatban - együtt távoztak a stúdióból, és közös kocsival hajtottak el, igencsak arra enged következtetni, hogy a szerelem nem múlt el közöttük, és szakításuk csupán mosolyszünet volt. Vagy mégsem?
|
Fotózkodás a Mr. Big fehérnemű üzletben! |
|
2013.12.16. 15:57 |
Hoztam nektek egy "rajongói" képet, mely a Mr. Big fehérnemű üzletben készült a Family Center központban! :) Íme:
"Adélka,nálunk járt:))) Egy tünemény:)!!!" Írták a képhez

|
Adél ajándéka! :) |
|
2013.12.16. 15:51 |
Adélt a Family Center központban lévő Mr. Big fehérnemű üzlet megajándékozta egy gyönyörű köntössel a fellépése után! Adél nem tétovázott és már meg is osztott aznap este egy képet melyen a köntösben látható! Nézzétek meg:
"Szombaton a koncert után Mr. Big fehérnemű üzletünk egy gyönyörű köntössel ajándékozta meg Adélt, aki nagyon boldogan fogadta a rajongókat, köszönte az ajándékokat, a vendéglátásunkat. Köszönjük Nektek is, hogy ilyen sokan eljöttetek :) Íme, Adél már aznap este viselte is az új köntösét :) Ha Ti is szeretnétek ilyet, látogassatok el Hozzánk!"


|
| |
|
|

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998
|
|

Új videósorozat indul a Life.hu-n!
Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

|
|
A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!
|
|

Életkor: 22
Családi állapot: kapcsolatban
Hajszín: vöröses sötétbarna
Szemszín: őzike barna
Csillagjegy: bika
Magasság: 165 cm
Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás
Kedvenc szín: kék
Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes
Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel
Kedvenc előadó: rengeteg van
Kedvenc tárgy: antik zsebóra
Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:
Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.
Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:
Életvidám vagyok, tele energiával.
Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):
számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban
|
|
|
|