
Csobot Adél, Malek Miklós által a "Barna Marilyn Monroe"-nak titulált 22 éves nagykárolyi, sokoldalú és színes személyiségű fiatal lány, aki énekel, táncol, színészkedik, és belekóstolt már a modellkedés/szépségkirálynők életébe is. A fiatal lánynak énekhangját már az általános iskola harmadik osztályába felfedezték, és ajánlották, hogy képezze tovább magát. Nyolc éve énekel. Az X-Faktorra, a Médiabefutóra, és különféle versenyekre a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója, Szűcs József képezte ki. A kultúrháznál szavalt, táncolt, színészkedett és énekelt is. Az Elméleti Líceumban matematika-informatika szakon tanult Nagykárolyban. Az X-Faktor miatt nem halasztott évet! Miután felköltözött Budapestre, a verseny miatt eltolódtak a tanulmányai, de most folytatja és egy Budapesti gimnáziumban tanul. Nem szeretné, hogy a gimnáziumi tanulmányai legyenek a tanulmányai csúcsa, így mindenképp szeretne továbbtanulni! A gimnázium befejeztével Adélnak már vannak tervei is. Nemrégen pedig megjelent az első önálló lemeze, melyen Szenes Iván feldolgozásokat hallhatunk a mai idők stílusában! 2016-ban elnyerte az év énekesnője díjat a Glamour-gálán! Jelenleg boldog párkapcsolatban él Istenes Bencével, akivel egy közös fiú gyermekük is született, Nátán.
|
|

Ha elhangzik Csobot Adél neve, mindenkinek a stílusosság és a régi idők slágerei jutnak először eszébe. A 2012-es X Faktor széria legfiatalabb énekesnője egy nem mindennapi albummal örvendezteti meg a közönséget. Adél Magyarország legsikeresebb dalszövegírójának Szenes Iván legnagyobb slágereit gyűjtötte össze egy albumba, amit eddig soha nem hallott új stílusban dolgozott fel. A nagy "Szenes-himnuszok", mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, Élvezd az életet, Hosszú az a nap vagy a Kétszer kettő néha öt mellett számos más meglepetés dal is felcsendül a korongon, amivel nem csak a nagy Szenes rajongóknak szeretnénk kellemes perceket szerezni, hanem a fiatalabb generációnak is.
|
|
Ne hírdess! Ne szidd az oldalt, Csobot Adélt, engem, vagy bárki mást! Itt kérhetsz elite cserét. A szabályok megsértése tiltással jár! Megértésedet köszönöm!
|
|
2014. 08. 07. (elmarad)
Későbbi időpont hamarosan...

|
|
|
|
|
Újabb instagram kép! :) |
|
2013.12.15. 15:42 |
"X faktor naaaaaap!!!!!!!!!!!" Írta Adél

|
Adél az XFaktor napon-képek! |
|
2013.12.15. 15:29 |
13.30-kor megkezdődött az XFaktor nap az RTL Klubon! Adél a kulisszák mögött interjúvolja az embereket! A képeket folyamatosan láthatjátok a facebook profilunkon IDE kattintva! Jó tévézést mindenkinek! :)

|
Adél a kulisszák mögött! :) |
|
2013.12.15. 14:23 |
Sziasztok! :) Már nagyban folyik az XFaktor nap az RTL Klubon! Adélt már másodjára kapcsolták a kulisszák mögött! Most hoztam nektek két képet erről! Nézzétek meg:


|
A mai X-Faktor napról |
|
2013.12.15. 08:45 |
Az X-Faktor szombati adásában kiderült, hogy - a nézők döntése alapján - a vasárnapi fináléban Danics Dóra és a ByTheWay küzdhetnek a végső győzelemért.

Természetesen a mindent eldöntő esti show előtt sem maradnak a nézők X-Faktor nélkül, mert vasárnap már 13:30-kor elkezdődik az X-Faktor Nap, ahol minden kulisszatitokra fény derül a 2013-as versenyről.
A több órás műsor keretében a mentorok és az énekesek felelevenítik az X-Faktor 2013 legemlékezetesebb pillanatait. A műsor vendégei lesznek még a válogató adások legérdekesebb karakterei is, akik Adával együtt idézik fel az X-Faktor negyedik évadának szívbemarkoló, megmosolyogtató vagy épp könnyfakasztó pillanatait.
A nézők ugyanakkor óráról órára bepillantást nyerhetnek a finálé előkészületeibe. Kiderül, hogyan készülnek az estére a döntősök és a mentorok, valamint a nézők megismerkedhetnek a döntősök felkészítő csapataival is. Míg Csobot Adél a kulisszák mögött kapja mikrofonvégre az est főszereplőit, addig Ada az X-Faktor Nap stúdiójában várja a műsor vendégeit.
A vasárnap 13:30-kor kezdődő közel hat órás show-t követően pedig kezdetét veszi az X-Faktor fináléja, amelyben kiderül ki lesz az X-Faktor 2013 győztese.
http://www.kisalfold.hu/kitekinto/x-faktor_-_danics_dora_es_bytheway_a_dontoben/2361900/
|
Újabb instagram kép! :) |
|
2013.12.15. 08:05 |
Sziasztok! Jó reggelt mindenkinek! :) Adél, még tegnap este egy újabb képet osztott meg az instagram oldalán! Nagyon cuki fotó lett! Nézzétek meg:
"Jó èjt!" Írta a képhez

|
Tavaly ilyenkor! :( |
|
2013.12.14. 22:47 |
Adél ismét megosztott egy újabb képet a facebook oldalán! Ki emlékszik erre a képre?! Én igen, és sajnos tavaly ilyenkor nagyon szomorú voltam, hogy Adél búcsúzott az XFaktortól! :(
"Ez a kép pontosan tavaly ilyenkor készült...Hihetetlen élmény volt számomra az X-faktor...és azóta egy év telt el..KÖSZÖNÖM MINDENKINEK AZT A SOK SZERETETET,HÁLÁT,TÁMOGATÁST, amit kaptam és amit mai napig kapok!!!" Írta Adél

|
Újabb facebookos kép! :) |
|
2013.12.14. 22:40 |
Adél egy újabb képet osztott meg a facebook oldalán! Már nagyon várja a két finalistát! Íme:
"Most eldől , hogy ki lesz a két finalista!!!!!! Kinek szurkoltok?? További szép estét mindenkinek!!!! X faktor!!!!!! Csók!!!" Írta

|
Csobot Adél - Hungarian Fansite |
|
2013.12.14. 20:58 |
Sziasztok! :) Ma már másodjára jövök, facebookos profilunkal foglalkozó frissel! :) Magam sem hittem el, de mikor előbb felmentem a facebookos oldalunkra, már 2.000E like fogadott! Nagyon szépen köszönöm nektek! Arról nem beszélve, hogy több mint 592-en beszéltek a lapról! :) Nézzétek meg:

|
Csobot Adél koncert Szombathelyen-képek! |
|
2013.12.14. 20:12 |
Sziasztok! :) Megjelent pár kép Adél mai fellépéséről Szombathelyen a Family Centerben! A további képeket IDE kattintva tekinthetitek meg! Szép estét kívánok nektek! ;)

|
Ezt adta nekünk a Vundersőn és Zuperszexi |
|
2013.12.14. 16:09 |
A fél ország dörzsöli a tenyerét, hogy végre egy újabb próbálkozás, ami megbukott, de mi egy kicsit szomik vagyunk, hogy vége a műsornak. El kell ismernünk, néhány adás rendesen döcögött, kellemetlen poénokból sem volt hiány, sőt, de azért akadtak szép momentumok. Balázsék önalázó videóit például majdhogynem szerettük, a hazugságvizsgálós celebek kínján pedig még nevetni is tudtunk. Megmutatjuk, miken, mulassanak velünk önök is!

Csobot Adél
Nem elég, hogy szegény Csobottal szakított Istenes Bence, de a Vundersőn szerkesztői voltak annyira kíméletlenek, hogy a szakítás hetében hívták meg vendégként exével. Végignézették velük a hónapokkal korábban felvett vizsgálatot, ahol Csobot még borzasztóan szerelmes volt, és még az olyan viccesnek tűnő pillanatok sem megtették meg a zavart feszengést, mint amikor az énekesnő beismerte, hogy felvette már legalább egyszer az előző napi zokniját, hogy inkább szépnek tartja magát, mint jó énekesnőnek, hogy ki nem állhatja egykori mentora, Malek Milkós Zseton a zsákban című dalát, és hogy ittasan jött össze Istenessel, akiben bár nem bízik, azért jó szeretőnek tartja.
http://velvet.hu/celeb/2013/12/14/ezt_adta_nekunk_a_vunderson_es_szuperszexi/
|
| |
|
|

Ha te is szereted őt, ne habozz itt a helyed! Sok érdekességet találtok a Navigációban, továbbá a főoldalon a legfrissebb hírekből csemegézhettek. Ha tetszik az oldal nézz vissza máskor is! A szerkesztő: vido998
|
|

Új videósorozat indul a Life.hu-n!
Csobot Adél, az X-Faktor korábbi szériájának versenyzője új videósorozatában smink- és frizuratippeket ad, egészséges finomságokat készít, és megmutatja, hogyan készíthetünk otthon, mi magunk csodaszép lakberendezési tárgyakat, dekorációkat. Mindezt persze sajátos, bohókás, kissé őrült, de mindenképpen szerethető stílusában. Fogadjátok sok szeretettel!

|
|
A bemutatkozó kislemez mellé megérkezett a videó is! Fogadjátok Szeretettel!
|
|

Életkor: 22
Családi állapot: kapcsolatban
Hajszín: vöröses sötétbarna
Szemszín: őzike barna
Csillagjegy: bika
Magasság: 165 cm
Hobbi: táncolás, görkorizás, biciklizés, filmezés, versírás
Kedvenc szín: kék
Kedvenc étel: francia krémhagymaleves, francia krémes
Kedvenc film: P.S. I love you, Coco Chanel
Kedvenc előadó: rengeteg van
Kedvenc tárgy: antik zsebóra
Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola:
Most vagyok utolsó éves Gimnáziumban.
Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam:
Életvidám vagyok, tele energiával.
Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret):
számos fellépés különböző rendezvényeken: emlékkoncert, város- és falunap, kisebb fesztivál, könyvbemutató, basszusgitározás és éneklés egy lányzenekarban
|
|
|
|